Sport

2017.01.07. 19:45

Folytatás a női és férfi NB I-ben is

Vasárnap a nők, hétfőn pedig a férfiak játszanak hazai környezetben a Göcsej SK élvonalbeli gárdái közül.

Jóna István

A Major Gábor vezetőedző által irányított női csapat ma 16 órai kezdettel a bajnoki címvédő Astra FC ellen játszik. A kiskunfélegyházi alakulat tavalyi elsősége óta jelentősen átalakult és a forduló előtt (a Göcsejtől egy pontra és két helyezésre lemaradva) csak hetedik az NB I kilenc csapata közül. Ettől függetlenül a zalaiak nem számíthatnak könnyű meccsre. Major Gábor elmondta: mindenképp győzni szeretnének, hiszen céljuk a felsőházba kerülés - amihez legalább meg kell tartaniuk az 5. helyet.

Kék-fehérben az egerszegi Németh Péter az FTC elleni hazai bajnokin Fotó: Katona Tibor

Hétfőn 19 órától ennél is nehezebb feladat vár a Göcsej SK férfi csapatára a városi sportcsarnokban, amikor a felsőház meghatározó alakulatát, a Veszprémet fogadja. Bagó Gábor vezetőedző csapatában a csapatkapitány Kottán Krisztián sérült, a kapus Balikó Milán pedig kiállítás után eltiltott, nélkülük kellene tehát javítania a zsinórban három bajnoki vereség után lévő zalai gárdának.

A Göcsej SK-ra pedig szerdán újabb igen kemény fel-adat vár: a Magyar Kupa negyeddöntőjében a lehető legnehezebb ellenfél, a Rába ETO jutott neki. A párharc első mérkőzését Győrben játssza le a két csapat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!