Sport

2015.07.21. 18:09

Göcsej SK: a fiúk után a lányok is az NB I-be vágynak

Kedden megkezdte felkészülését a következő szezonra a Göcsej SK női és férfi futsalcsapata, a klub pedig ezen apropóból sajtótájékoztatót tartott az edzéseik helyszínéül szolgáló egerszegi Kölcsey-gimnáziumban.

Kerkai Attila

Friss Szabolcs, a Göcsej SK elnöke azzal nyitotta beszámolóját, hogy két év alatt a férfi csapat elérte célját, vagyis feljutott az NB I-be és immár az 10 csapatos élvonal küzdelmeire kezdte meg a felkészülést. Az NB I   mostantól  nagyobb kihívást jelent, mint a legutóbb elért NB II-es bajnoki cím, de sikerült az aranycsapatot egyben tartani, vagyis senki sem távozott. Erősíteni viszont kellett, így három új játékossal állapodtak meg. Az egerszegi kötődésű Sámson Zoltán, aki korábban az Aramis és a Vasas együtteseiben élvonalbeli tapasztalatokat szerzett, de bemutatkozhatott a magyar válogatottban is az egyik új szerzemény. Mellette Borsi Gergő a Haladástól érkezik, valamint Horváth Detre, akire a téli teremtornákon figyeltek fel. Az elnök bejelentette, céljuk a 6-8. helyezés elérése  az augusztus végén kezdődő bajnokságban. Az elnök azt is bejelentette, hogy a marketing és kommunikációs feladatok ellátására a Göcsej SK Mészárosné Darida Csilla személyében új vezetőre is talált.

Bagó Gábor, a férfi csapat játékos-edzője  szintén nagy kihívásnak nevezte az élvonalat és ő is azt emelte ki: csapatuk egysége megmarad, amely eddig is jellemezte őket. Nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy olyan csapatokkal, mint a Berettyóújfalu, valamint a Győri ETO FC társaságába kerültek, melyek  Európában is az elit mezőnyhöz tartoznak.

Képünkön balról Széplaki Rebeka, Szimán Bálint, Friss Szabolcs, Bagó Gábor és Sámson Zoltán. Fotó: Katona Tibor

A hazatérő Sámson Zoltán is jelen volt az újak közül a sajtótájékoztatón, aki szerint valóban jó közösségben került. Szerinte az első félév után tudják majd lemérni, hogy a bajnokság második  felében  milyen  célokért küzdhetnek, de szerinte elérhető az, amit a klubvezetés kitűzött.

 

És akkor a női szakágról. Szimán Bálint edző az NB II-es együttessel a legutóbbi szezonban a 4. helyen végzett, de most már a lányok is magasabb célokért szeretnének harcolni. Ami nem más, mint az NB I, azaz a Göcsej SK női együttese  úgy kezdte meg a felkészülését, hogy az élvonalat célozza meg. Az egyik új játékos, Széplaki Rebeka a ZTE FC nagypályás együttesétől érkezett, aki elárulta: mostantól számára is a futsal jelenti az első számú kihívást és csak erre koncentrál a jövőben, na meg,   a Göcsej SK sikeréért.

 

Címkék#Göcsej SK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!