Sport

2017.05.13. 08:05

Hagyományt teremtett a futóklub az elmúlt két évben

FUTÁS Külföldi futóversenyeken szereznek tapasztalatokat saját versenyeikhez az Iszkiri Futóklub tagjai.

Korosa Titanilla

Két éve alakult meg Lentiben a futóklub, azóta több sikeres futóversenyt is szerveztek már.

- A futást kedvelő emberek közösségének szántuk az egyesületet - mondta Ferincz Ágnes, a 13 alapító tag egyike. - Először csak a futás népszerűsítése szerepelt céljaink közt, hiszen egyre inkább előtérbe kerül ez a mozgásforma, majd továbbgondoltuk ezt és versenyt is szerveztünk. 2015 decemberében volt az első, nagy sikere lett, sokan érkeztek a megyéből és távolabbról is. Mivel ez bejött, bővítettük a kínálatot tavaszi versennyel, kihasználva Lenti természeti adottságait, és nem sík terepre terveztük, hanem dombos szakaszt is beépítettünk, így a lendvai Vinárium torony felé indultak a futók.

Tavaly a hagyományt folytatva sor került a téli futóversenyükre, majd idén júniusban újabb megmérettetés következik, amelyhez helyi, környékbeli cégek, egyesületek és az önkormányzat is segítséget nyújt.

A padovai verseny résztvevői, elöl balról a második Ferincz Ágnes. Olaszországban számos tapasztalatot gyűjtöttek, emellett 4-en a maratoni, 9-en a félmaratoni távot is lefutották

- Három alkalommal jártunk külföldi futóversenyen csoportosan a hazaiak mellett: Linzben, Cannes-ban és legutóbb Padovában - folytatta. - Ezeknek összetartó ereje is van, valamint tapasztalatokat is gyűjtünk. Fontosnak tartjuk, hogy minőségi futóversenyeket szervezzünk, hogy jól követhető legyen az útvonal, kapjanak a résztvevők tájékoztatást, illetve a nevezési díjaink is alacsonyak, amin nem is szeretnénk változtatni. Egyre több a futóverseny, úgy gondolom, hosszú távon akkor leszünk sikeresek, ha alacsony nevezési díjért magas minőségű versenyt nyújtunk a futóknak. Sokakat sikerült már megszólítanunk, taglétszámunk már 25 fő, ők rendszeresen futnak és versenyekre járnak, de várjuk a további érdeklődőket is. Például a heti közös futásokra is, amelyekhez bárki csatlakozhat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!