Sport

2016.08.02. 17:50

Hajómodellezés - Selejtezős nagyüzem az Európa-bajnokságon

Nagykanizsa - Javában zajlik a Csónakázó-tavon a 2002 után megrendezett Naviga M-szekciós hajómodellező Európa-bajnokság, melynek éppen csoportküzdelmei folynak a dél-zalai helyszínen.

Kühne László

Egyelőre tehát úgymond mindenki teszi dolgát, selejteznek úgymond a tucatnyinál is több kategória szombati döntőire. A letáborozott indulók a sátraik alatt tehát a nyugalmat testesítik meg, igaz, akik a versenyzőállásba lépnek vízi járgányaikkal, bizony komoly adrenalin-löketet is kaphatnak a futamok idejére.

- A vasárnap késő esti eső és a kisebb vihar nem jött a legjobbkor számunkra, hiszen minden tiszta sár lett - fogalmazott Lekszikov Zsolt, a Canissa Modellező Sportegyesület elnöke, egyben mint a rendezőbrigád egyik oszlopos tagja.

No, azért tegyük hozzá, természetesen nem a víz lett sáros...

- Szóval, a gondunk hétfőn inkább az volt, hogy a vízben voltak nagyobb hullámok, melyet a szeles idő okozott, így értelemszerűen a hajók irányíthatósága is változott bizonyos helyzetekben - ezt már Boti Ferenc, a CMSE másik Eb-indulója mondta. - Amúgy néhány kategóriában nem panaszkodhatunk, hiszen Zsolt az F1V 3,5 köbcentiméteres kategóriájában csoportja első helyén állt, én pedig a 15-ösöknél második voltam. Sajnos voltak gondjaink is, hiszen mini hydróban nem vagyok túlzottan elégedett eddigi eredményeimmel, az Eco Expertben pedig az akksim idő előtt lemerült, ott volt tehát futam, melyet nem tudtam végigcsinálni.

Minden korosztály képviseli magát Kanizsán, és a parton is élénk az élet, hiszen onnan irányítanak Fotó: Szakony Attila

Javításra persze van még bőven lehetőség, a kérdés csak az, hogy a versenyzők hogyan képesek mindvégig tűzben tartani magukat úgy, hogy az egyes csoportokban általában hatan vannak, és úgymond vagy versenyt mennek, vagy egyéni indítású futamokban az órával versenyeznek.

- Az F1-ben, tehát a robbanómotorosoknál a stopperóra ellen megyünk, hiszen ott öt perc alatt kell megtennünk a lehető legtöbb kört - folytatta Boti Ferenc, akit a hazai mezőny egyik brutális versenyzőjeként tartanak számon. - Az elektromos hajók esetében más a helyzet, ott általában hat versenyző együtt rajtol. Szó mi szó, az igazi ez utóbbi, az adrenalinbombát az adja, amikor egymás nyomában vagyunk. Ehhez vegyük hozzá, hogy milyen érzés az, amikor példának okáért olyan nagymenő, mint az ukrán világbajnok, Jevhen Gromov üldözi az embert. Ez olyan, mint a jóval népszerűbb motorsportokból ismert szituáció: elöl vagy, de nyakadban ott az üldöződ, aki bármikor kibillenthet a koncentrációból. Hibázol, ő pedig nyomban el is húz melletted. Viszont hozzáteszem, ez az igazi érzés, s ezt bőven van lehetőségem megtapasztalni, hiszen ezúttal is bombamezőnnyel sorsoltak össze...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!