Hátborzongató estére várva...

Félelmetes volt látni péntek este, ahogy Párizsban, a francia–német barátságos találkozó alatt egy robbanás hangja hallatszik, a játékosok pár másodpercre tétován megállnak, de aztán a labda újra megy a maga útján. Ma már tudjuk, a halál hangja volt ez, és azt is, hogy milyen szörnyűség történt a fény városában aznap éjjel. A terror hangját hallották, akik a televízión keresztül követték a párizsi találkozót, akik pedig ott voltak, átérezhették, milyen is ez. Párizs, a franciák, de az egész világ gyászol...

Ám vissza a pályára, hiszen vasárnap játszani kell, a magyar válogatott pedig olyan esély előtt áll, amire 30 éve várunk idehaza. A Norvégiában szerzett 1-0-as előny remek kiindulóalap, de semmi több... Idézhettük volna Bernd Storc szövetségi kapitányt is ezzel a mondattal, hiszen nagyjából ez a lényege annak, amit most már a vasárnapi mérkőzés felvezetéseként nyilatkozik a vele készített interjúkban. Nem is szabad ennél továbbmenni, a továbbjutás kérdése továbbra is nyitott , a norvégok semmit sem adtak fel. Itthon pedig kötelező lelkesedni, hiszen ekkora esély az elmúlt 30 évben nem volt arra, hogy a magyar labdarúgó-válogatott újra kijusson egy világeseményre, jelen esetben a jövő évi franciaországi Eb-re. Most hagyjuk, a kereskedelmi televíziók egyik állandó, bármilyen témában szerepeltetett „bohócát", aki csütörtök reggel, az első meccs napján képtelenségnek minősítette a magyar győzelmet Oslóban. Gyanítom, ő is ott lesz a Groupamában vasárnap, de nem az ilyen percemberek most a fontosak, hanem azok, akik őszintén és nagyon régóta várják már a pillanatot, hogy újra Eb-n, vagy vb-n szerepeljen a magyar csapat. Bernd Storck pedig még annyit mondott az egyik nyilatkozatában: ha gólt lövünk, menni fogunk Franciaországba. Hát micsoda hátborzongató mondat ez most...