Sport

2015.11.27. 17:49

Hazatér a két zalai sakkcsapat

Körkép - Az NB I-es sakk csapatbajnokság harmadik fordulója következik a hét végén, melynek keretében az osztály mindkét zalai tagja idehaza játszik.

Varga Andor

Az első két fordulót új kezdeményezésként egy hétvégén és azonos helyszínen, a fővárosban teljesítette a mezőny, éppen ideje volt tehát a hazai bemutatkozásnak.

A bajnoki címvédő Aquaprofit-Nagykanizsai TSK a középmezőnyhöz tartozó Penzügyőr SE-t fogadja 10 órakor a Halis-könyvtárban. A kanizsaiak két nyert találkozóval állnak, de a másodikon a győzelmi arány elmaradt a várttól, és a Paks el is vette tőlük az első helyet a tabellán.

– Éppen ezért nagyon komolyan készülünk a vasárnapi mérkőzésre – fogalmazott Papp Nándor kanizsai csapatvezető. – A Titánok elleni meccsünk után az Atomerőmű beelőzött, most jó lenne felzárkózni vagy lehetőség szerint ismét magunk mögé utasítani őket. Ki kell javítanunk az előző forduló hibáit.

A kanizsai klub NB I B-s csapata is a 2. helyen áll a mostani 3. forduló előtt, ők a sereghajtó Komlói BSK ellen hozhatnak nagyarányú győzelmet, ami azt jelentené, hogy a Paks II-t letaszíthatnák a vezető pozícióból.Visszatérve az élvonalra: ugyancsak győzelemre készül a 3. fordulóban az NB I-be frissen visszatért Z. Csuti-Hydrocomp, mely székházában 11 órai kezdettel a fővárosi HÜSI SC-t fogadja.

– A dupla nyitófordulóban megfelelően teljesített a csapat, szoros meccseket játszottunk, most viszont már győzni szeretnénk – mondta Horváth Tamás csapatvezető. – Ellenfelünk a tabella hátsó régiójához tartozik, de erősödött tavaly óta, hiszen négy szerb játékost is igazolt. A mi lehetőségeink továbbra sem korlátlanok, ebben a szezonban is igyekszünk erényt kovácsolni abból, hogy az ez évre igazolt Vajda Leventét leszámítva csupa egerszegi sakkozóval állunk fel.

Címkék#sakk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!