Sport

2015.10.13. 18:49

Heten hibátlanul hajtottak - Jövőre akár korosztályos Európa Bajnokságot is rendeznének

Zalalövő - Középmezőnyben végzett a legjobb zalai fogat az elmúlt hét végén rendezett országos bajnoki döntőn. Lebics István az összesítésben a 14. helyet szerezte meg.

Gyuricza Ferenc

Színvonalas versenyt, látványos hajtásokat és sportszerű küzdelmet hozott a C. kategóriás fogathajtó bajnokság elmúlt hét szombatján Zalalövőn megtartott országos döntője. A versenyben 15 megye 45 fogata indult, a résztvevők két fordulóban hajtottak a pályán, a végső sorrendet a hibátlanul teljesítők közt összevetéssel döntötték el. Az első helyre egy somogyi versenyző, Magyar Zoltán került, aki nem csak a két fordulót fejezte be verőhiba nélkül, szenzációs idővel, de az összevetésben sem hibázott. Ugyanezt a teljesítményt csak két további versenyző volt képes produkálni, a szabolcs-szatmár-beregi színeket képviselő Kiss Sándor és Bányai Norbert, a második, illetve harmadik helyet így ők szerezték meg.

A két fordulóban összesen hét fogat teljesített hibátlanul, az összevetés további helyezettjei Kotolák Tamás Antal (Békés megye), Horváth Rajmund (Somogy), Geröly Tibor (Vas), valamint Besze Károly (Bács-Kiskun) lettek. Az élmezőny utáni sorrendet már a két forduló során elért eredmények verőhiba és futamidő alapján állapították meg.

A Szabolcs-Szatmár-Beregből érkezett Kiss Sándor az összevetés során ezüstérmet szerzett
Fotó: A szerző

A zalai versenyzők közül a legjobban ezúttal is a megye bajnoka, Lebics István szerepelt, aki egyetlen verőhibával a 14. helyen végzett. A többiek már a mezőny hátsó régióiba kerültek, Sántha Krisztián a 37., Pais Béla a 38., Tóth László a 43., míg Szalár Róbert a 44. lett. Teljesítményüket a szakértők ebben a színvonalas mezőnyben reálisnak tartották.

- Azontúl, hogy a rendezés joga hatalmas elismerés a városnak, valamint a zalai lovassportnak, a látottakkal és a tapasztalatokkal is elégedettek lehetünk - foglalta össze a Zalai Hírlapnak Pintér Antal zalalövői polgármester. - Mind a versenybíróság, mind maguk a versenyzők úgy vélekedtek, hogy első osztályú, szinte világszínvonalú pályán nagyszerű szervezés és korrekt bíráskodás mellett mutatkozhattak be. Reményeink szerint a jövőben lesznek további lehetőségeink hasonló programok lebonyolítására, már szó van arról, hogy 2016-ban esetleg Zalalövő egy korosztályos ifjúsági Európa Bajnokságot is rendezhetne a megyei bajnoki futamok mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!