Sport

2017.08.14. 16:20

A vihar utáni plusz feladatok terhével kezdődött az Európa-bajnokság Nagykanizsán

NAGYKANIZSA - Hétfőn végre elkezdődhetett a 14. Könnyűrepülő Európa-bajnokság érdemi része a kiskanizsai reptéren, pontosabban a légtérben, hiszen a gépek levegőbe emelkedhettek, immár fontos pontokért természetesen.

Kühne László

Nincsenek egyszerű napok után a repülősök és a verseny-, valamint szervezőbizottság tagjai, hiszen még a múlt heti viharos fogadtatás alaposan megtépázta a reptér épületegyüttesét, no meg a repülőgépeket is. A helyreállítás munkálatai nagyobb részt már a múlté, de a hétvége tartogatott azért nagy futamokat.

- Az oroszok közül elrepülőztek például szombaton Fertőrákosig alkatrészekért is, hogy a mostani kezdésre azért készen állhassanak - elevenítette fel a közelmúlt történéseit Ferinc Vince versenyigazgató. - Ugyanakkor másoknak is voltak komoly feladataik, hiszen Európa-bajnokunk, Dolhai Krisztián például a vihar alatt a csehek gépébe kapaszkodott, hogy ne ragadja el végképp a tornádó, míg az angolok a futárszolgálatot várták nagy izgalommal a gépek rendbe rakása végett.

A franciák nem bíztak semmit a véletlenre, ahogy azt megtudtuk, lakóautóval vették az irányt egy bajor helyszín felé, ahonnan a lehető leggyorsabban meg is fordultak a szükséges felszerelésekkel, melyekkel a repülő(k) hadra, pontosabban Európa-bajnokságra foghatóak lettek.

Szóval, a tegnap már nem a földi és közúti kalandokról szólt a kiskanizsai reptér körzetében, mivel levegőbe emelkedhettek a (könnyűrepülő) masinák és persze pilótáik, akik összemérik erejüket a kanizsai Eb-n.

A kétüléses merev-szárnyú repülők esetében máris éles versenyfutás kerekedett a navigációs feladatok teljesítése közben, hiszen az Európa-bajnok és vb-2. Dolhai Krisztián-Dobó Máté kategóriájában ugyan vezet, de mögöttük négy duó is csak pár pont különbségre volt egymástól. Itt az együléseseknél gyakorlatilag az esélyeknek megfelelően a cseh Jíri Krajcza állt az élen. A mondhatni klasszikus sárkányrepülők esetében viszont meglepetés volt készülőben, hiszen szólóban az orosz Ilija Orlov igencsak bekezdett, az angol James Johnson Colinnak, a szintén orosz Andrej Scsekolgyinnak, valamint a lengyel Henry Orwatnak össze kell szednie magát, hogy beérjék ellenlábasukat. A kétüléses sárkányoknál a világbajnok Makszim Szemenov-Alfija Szemenova orosz duó vezetett az első programok után, míg az úgynevezett autogyróknál a lengyel Alojz Dernbach-Klaudia Laskowska egység birtokolta a vezető pozíciót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!