Sport

2016.10.14. 18:45

Hévíz, Andráshida: kellenek a pontok - A visszatérőkkel erősödnek az NB III-as csapatok

Hévíz/Zalaegerszeg - A labdarúgó NB III Nyugati-csoportjában a zalai csapatok közül a Hévíz szombaton hazai pályán játszik, míg a Tarr Andráshida vasárnap idegenben szerepel.

Kerkai Attila

A múlt héten egymás ellen játszott a két zalai együttes, amiből az Andráshida jött ki jobban, hiszen 1-0-ra nyert. A Hévíz pedig sajnálja, hogy nem szerzett pontot, így szombaton 14.30-tól a Tatabánya ellen mindenképpen szeretné növelni pontjai számát.

- Annyiban jobb lesz a helyzetünk, hogy Kovács György és Rácz István visszatérhet a csapatba, akik legutóbb eltiltottak voltak - nyilatkozta lapunknak Csáki László, a Hévíz vezetőedzője. - A gond az, hogy Pálfi oldalszalagszakadás miatt hónapokra kiesett. Legutóbb Andráshidán a semmiből kaptunk gólt, s ezzel vesztettünk, de túltettük már magunkat ezen. Most egy olyan ellenfél következik, amely két győztes mérkőzésen jutott túl, vagyis az önbizalmával nem lesz gond.

A hévízi Polareczki veszi célba a hazai kaput a zalai rangadón
Fotó: Katona Tibor

A feladatunk az, hogy megállítsuk őket, hiszen legyőzhető csapatról van szó, de óvatosnak is kell lennünk. remélem, mindenki átérzi majd ennek a találkozónak a súlyát.

A Tarr Andráshida vasárnap 14.30-tól a Bp. Honvéd II vendége, s Dobos Sándor együttesében is lesznek visszatérők: Pesti Attila és Kovács Dániel ugyanis letöltötte büntetését.

- A Honvéd II fiatal, dinamikus csapat, várható, hogy lesznek visszajátszóik, továbbá taktikailag is sok mindent meg kell oldani ellenük, hogy eredményesek legyünk. Bizakodunk, hogy nem jövünk haza üres kézzel a fővárosból - fejezte ki várakozásait Dobos Sándor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!