Sport

2014.08.14. 18:15

Indul a megyei labdarúgó szezon

A hét végén megkezdődik a megyei labdarúgó-bajnokság mindhárom osztályában a 2014-2015. évi bajnoki sorozat. Sokak véleménye szerint az I. osztály küzdelmei az utóbbi évek egyik legélesebb harcát hozhatják.

Kerkai Attila

Az I. osztály bajnoki címvédője, a Hévíz csapata bár szeretett volna, nem sikerült feljutnia az NB III-ba, így marad a megyeiben, ám komoly rivális(oka)t kaphat. Az NB III-tól visszalépett Tarr Sprint Andráshida mindenképpen az lesz, amelytől ugyan a nyáron sokan távoztak, de így is erős maradt együttesük. A legutóbbi ezüst-érmes Gellénháza kerete sem sokat változott, így várhatóan ismét az élboly tagja lesz az Olajmunkás, a Femat Csesztreggel pedig hagyományosan mindig számolni kell, s akkor ott van még a Lenti TE, amely úgyszintén dobogóközelbe érhet. Zalaszentgrót viszont erősen meggyengült, így nem valószínű, hogy az idén a dobogós helyekért lehet harcban. A többi csapat közül a Nagykanizsa fiatal együttese sok meglepetést okozhat, de persze a Zalalövő, a Semjénháza is masszív csapat.

A II. osztályban várhatóan a korábbi évek élcsapatai ismét harcban lesznek a bajnoki címért és a dobogós helyezésekért, de lehetnek új szereplők is. Északon a Gyenesdiás épphogy lemaradt, vélhetően most is a bajnoki cím a cél, délen pedig a Gutorfölde nem vállalta az I. osztályú indulást, így védőként várja az újabb küzdelmeket.

Az alábbiakban az I. osztály csapatainál történt nyári változásokról közlünk összeállítást.

Hévíz SK:
Érkezett: Horváth Gábor (NTE 1866 MÁV).
Távozott: Páli Norbert (?), Kónya Dávid (?).

A Hévíz és a Gellénháza idén is nagy harcban lehet a bajnoki címért. Képünkön Karakai András (jobbra) esik el Pilisi Zsolt mellett a két csapat 2013/2014-es szezon tavaszi idényében lejátszott mérkőzésén, amit a későbbi bajnokcsapat 2–1 arányban megnyert (Fotó: Katona Tibor)

Tarr Sprint Andráshida:
Érkezett: Boronyák Bence (Galambok), Vinkó Balázs (Andráshida II), Horváth Márton (ZTE), Kalamár Milán (ZTE), Kovács László (ZTE, kölcsönbe), Baráth Martin (ZTE, kölcsönbe), Pesti Attila (ZTE, kölcsönbe).
Távozott: Szegleti Gergely (ZTE), Kovács György (ZTE), Paolo Mavolo (Sárvár), Osbáth Balázs (Sárvár), Halász Gergő (Ausztria), Sági Gábor (Ausztria), Jasarevic Mahir (Szigetszentmiklós), Major Máté (BKV Előre), Babos Barnabás (BKV Előre), Polareczki Roland (Nafta Lendva, Szlovénia).

Olajmunkás SE Gellénháza:
Érkezett: Pintér Ádám (Zalalövő).
Távozott: Szabó András (Teskánd), Farkas Tamás (Páterdomb).

Tisza-Ép Sipos Pékség Zalaszentgrót:
Érkezett: Blaskovics Tamás (Galambok), Flander Dávid (Galambok), Kanizsai István (Pókaszepetk), Karvalics Barnabás (ZTE), Kovács Mátyás (ZTE), Lakatos Christopher (Türje), Sümegi Flavián (ZTE).
Távozott: Éder Tamás (Csács-Nemesapáti), Ferenczi Dávid (Balatonszentgyörgy), Gájer Ferenc (Türje), Gájer Péter (Türje), Komoróczi Bálint (Balatonszentgyörgy), Komoróczi Kristóf (Balatonszentgyörgy), Virágh Marcell (abbahagyta).

Femat Csesztreg:
Érkezett: Pál Bálint (Lenti TE), Varga Tamás (Lenti TE).
Távozott: Hermán Péter (Lenti TE), Pethő József (Lenti TSZ), Kulcsár Gábor (Bajánsenye).

Semjénháza:
Érkezett: Ág Norbert (Gutorfölde), Horváth Milán (Letenye), Kanizsai Roland (Borsfa), Kocsis Dominik (Nagykanizsa), Lajkó Ferenc (Letenye), Latin Richárd (ZTE), Szőke Richárd (Nagykanizsa).
Távozott: Benkő Péter (Ausztria), Horváth Ramon (Gelse), Mód László (Gelse).

Lenti TE Sport 36:
Érkezett: Bene Dániel (ZTE), Hermán Péter (Csesztreg), Horváth Péter (Ausztria), Hóbor Gergő (Lendva, Szlovénia), Nagy Bence (Lendva, Szlovénia), Völgyi Márk (Ausztria).
Távozott: Takács Gergő (Szlovénia).

Szepetnek:
Érkezett: Anger Tamás (Nagykanizsa), Bodó Dániel (Letenye), Horváth Péter (Andráshida), Kocsis Róbert (Bagola).
Távozott: Fuisz László (Ausztria), Kollár Péter (Ausztria), Luki András (Ausztria).

Nagykanizsa:
Érkezett: Bene Gábor (USV Dechantskirchen, Ausztria), Rákhely Martin (Tótszentmárton), Kőrösi Miklós (Letenye), Varga Zsolt (Gyulafirátót).
Távozott: Anger Tamás (Szepetnek), Baranyai Zoltán (Galambok), Kocsis Dominik (Semjénháza), Szabó István (Murakeresztúr).

Szerszámsziget-Zalalövő:
Érkezett: Turi Gergely (Galambok), Winkelbauer László (Körmend, Vas), Zsoldos Attila (Nádasd, Vas).
Távozott: Erdei Gergely (Zalacséb), Pászti Márk (abbahagyta), Pásztor Tamás (Viszák, Vas), Pintér Ádám (Gellénháza), Szíjártó Szabolcs (?).

Lets Do It Technoroll Teskánd:
Érkezett: Farkas Ádám (Pókaszepetk), Hadrik Tamás (Ausztria), Szabó András (Gellénháza), Torontáli József (Őriszentpéter).
Távozott: Varga Dávid (Csesztreg), Dóczi Szabolcs (Gellénháza).

Műszer Automatika Napred:
Érkezett: Bébecz Dávid (Nagykanizsa), Kéri Péter (Semjénháza), Pintér Bálint (Nagykanizsa).
Távozott: Szalai István (Molnári), Szekeres Péter (Vác), Rákhely Martin (Nagykanizsa), Markotán Dezső (Zalaszentbalázs).

Tóth-Hús Zalagrár Pókaszepetk:
Érkezett: Borsos Dávid (Zalalövő), Borsos Csaba (Ausztria).
Távozott: Farkas Ádám (Teskánd).

Letenye:
Érkezett: Tóth Dániel (csapat nélküli), Orbán Gábor (Borsfa), Ladeczky Márk (Miklósfa), Korpics Krisztián (Kiskanizsa), Orsos Zsolt (Semjénháza), Pásztori Péter (Petrivente).
Távozott: Lajkó Ferenc (Semjénháza), Kovács Krisztián (Csurgó), Bodó Dániel (Szepetnek), Rodek Gábor (Becsehely), Horváth Milán (Semjénháza), Kósa Attila (kiskanizsa), Kőrösi Miklós (Nagykanizsa) Kőrösi András (Molnári), Budai Lajos (Gelse), Fehér Zoltán (Borsfa), Soós István (?), Adorján Ferenc és Horvát Áron (külföldi munkavégzés miatt).

Horváth-Méh Kiskanizsa:
Érkezett: Holló János (Pogányszentpéter), Kósa Attila (Letenye).
Távozott: Dénes Csaba (Borsfa).

A 2012/2013-as bajnokcsapat tagja, Éder Tamás (jobbra) az újonc Csács-Nemesapáti együttesében kezdi meg az idei szezont (Fotó: Katona Tibor)

Csács-Nemesapáti:
Érkezett: Balassa Máté (ZTE), Deák Patrik (ZTE), Éder Tamás (Zalaszentgrót), Csongár Péter (Nagyatád), Simon Norbert (Vasboldogasszony), Koczor Szilárd (Ausztria), Németh Máté (ZTE), Péteri Gáspár (ZTE), Rozsman Roland Mátyás (Zalalövő).
Távozott: Kinder György (Felsőrajk), Zsédely Attila (Pakod), Hideg András (Zalaszentiván), Vass Krisztián (Zalaszentiván).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!