Sport

2015.09.04. 16:24

Ismét két zalai csapat indula teke NB I-ben

Zalaegerszeg - A tekézők NB-s osztályaiban is ezen a hétvégén kezdődnek el a küzdelmek. Zalai szempontból újdonság, hogy a megyét ismét két csapat képviseli a hazai második vopnalat jelentő NB I-ben.

Kerkai Attila

Az NB I-ben a Lauf B-TK mellett a nyári osztályozón az eddig az NB II-ben vitézkedett Zalaszentgrót is kivívta a jogot az indulásra, mely így első alkalommal szerepelhet ebben az osztályban.

Ugyanakkor a Lauf B-TK már a harmadik szezonjára készülhet az NB I-es mezőnyben. A csapatnál a legutóbbi bajnoksághoz képest annyi változás történt, hogy Kemes Károly befejezte a játékot, miközben az együtteshez hárman is érkeztek. A korábban a ZTK-ban szerepelt Németh János mellett Tóth Zoltán és Fischer Attila is csatlakozott az egerszegiekhez. Mint Borsos József, a klub elnöke érdeklődésünkre elmondta, elsődleges céljuk az első hat közé kerülés, a zavartalan versenyzés, illetve elősegíteni a fiataljaik fejlődését is.

A Zalaszentgrót TK a nyáron a Horváth TK-val játszott osztályozót a felkerülésért, melyet sikeresen vívtak meg a grótiak. Ezzel pedig első alkalommal szerepelhetnek az NB I-ben, és mint Kovács Sándor szakosztály-vezető a rajt előtt elmondta: azokra számítanak a bajnokság során, akik kivívták a felkerülést, vagyis elsősorban a hazai játékosokra építenek.

Ami viszont nehézséget okoz a Zalaszengrótnak, hogy nem rendelkeznek legalább négysávos pályával, így nem rendezhetik meg bajnoki találkozóikat odahaza. Éppen ezért Zalaegerszegen lesznek a hazai találkozóik, ám egyelőre még várniuk kell a bemutatkozással. Kovács Sándor elmondta, hogy Andráshidán szeretnének játszani, de egyelőre még nem tudnak, így az első három hazai találkozójuk pályaválasztói jogát felcserélték, vagyis az első nyolc meccsüket idegenben vívják majd meg.

Az NB II-ben szerepel a zalaiak közül a Bázakerettye, a Zalakaros, a TK Resznek, a Zalakomár, az N. Teke SE és a Lovászi Bányász.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!