Sport

2017.07.03. 18:01

Két arany a kisiskolák diákolimpiai döntőjén

ZALAEGERSZEG Szép zalai sikereket is hozott a kisiskolák diákolimpiájának országos döntője. A Miskolcon rendezett eseményről a zalai fiatalok három éremmel, köztük két arannyal tértek haza.

Kerkai Attila

A kisikolák diákolimpiájának ötlete abból fakadt, hogy a kis létszámú iskolák külön kategóriában mérjék össze tudásukat. A 17 évvel ezelőtti Békés megyéből indult kezdeményezés mára szerves része lett a hazai diákolimpiai versenyeknek. A megyei döntőkön mindig a városi, nagy tanulólétszámmal, jó személyi és tárgyi feltételekkel rendelkező iskolák aratták le a babérokat. A kisiskolák tanulói egyéni sportágakban eljutottak ugyan a megyei döntőig, viszont csapatsportágban soha sem tudtak részt venni országos viadalokon. Ezért a 200 fő tanulólétszám alatti oktatási intézményeknek is megszervezik azóta a külön versenyüket, de csak atlétikában, valamint leány kézilabda, illetve fiú kispályás labdarúgásban.

A zalaszentiváni Muszil Ágnes bajnokként tér haza 800 m-en

Az idei országos döntőre is a megyei finálékból jutottak el a diákok, így Zalából is a győztesek. Az atlétikai számokban a 800 méteres fiú síkfutásban bejutott a döntőbe a zalaszabari Sík Sándor Római Katolikus Általános Iskola tanulója, Horváth Jácint. A fináléban 2:22,3 perces idejével a 4. helyen végzett (testnevelő, felkészítő: Gaál Miklós József). A lányoknál még nagyobb zalai siker született, de fogalmazhatunk úgy is: Muszil Ágnes újra győzött. Az Egervári László Általános Iskola Zalaszentiváni Tagiskolájának tanulója tavaly is nyert, és most sem engedte át a győzelmet másnak.

Gelencsér Lili 800 m-en épp csak lemaradt a dobogóról

Muszil Ágnes 2:31,1 perces idővel győzött (testnevelő, felkészítő: Choma György, Góczán István). Ugyancsak kitett magáért az alsópáhoki dr. Szántó Imre Általános Iskola diákja, Gelencsér Lili, aki szintén a leányok 800 méteres síkfutásában 2:33,3 perccel a nagyon értékes 4. helyen végzett. (testnevelő, felkészítő: Meszlényiné Szabó Judit).

A miskolci országos diákolimpiai döntőn győztes alsópáhoki leány svédváltó

Az alsópáhokiak pedig folytatták, méghozzá remek eredményekkel. Leány és fiú svédváltójuk is dobogóra állhatott. Meszlényiné Szabó Judit tanítványai közül a lányok a legmagasabb fokra, ugyanis a Buda Tamara, Kusztor Virág, Holczer Zsófia, Monori Piroska összeállítású együttesük 2:40,6 perces idővel aranyérmet szerzett. Ugyanebben a számban a zalaszentbalázsi Petőfi Sándor iskola csapata a B-döntőben a 3. helyen végzett 2:50,3 perccel. A fiúk svédváltójában az alsópáhoki dr. Szántó Imre iskola csapata csaknem duplázott, ám a Lakesz Flórián, Lakesz Bence, Mátyás Norbert, Horváth Botond összeállítású csapat 2:28.5 perccel a második helyen végzett, s ez esetben az ezüst is nagyon szépen csillog.

Az ezüstérmes alsópáhoki fiú svédváltó, felkészítőjükkel, Meszlényiné Szabó Judittal

A leány kézilabdában indult egervári Egervári László Általános Iskola csapata érte el a zalaiak közül a jobb eredményt, hiszen a 9. helyen végzett. A fiú labdarúgásban a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskola a 16. helyen zárt.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!