Sport

2015.06.30. 18:54

Két remek zalai siker a döntőn

Zalaegerszeg - Békéscsabán rendezték meg a kisiskolák diákolimpiájának országos döntőjét, melyen két zalai aranyérem született Kamondi Natália és Muszil Ágnes révén.

Kerkai Attila

A kisiskolák diákolimpiai döntőjére a megyei finálé után lehetett eljutni, ahol szintén a kisiskolák képviselői vettek részt. Számukra némileg eltér a kiírás a többi tanintézmény küzdelmeihez képest, ugyanis csak az atlétikai sportágon belül csapatban és néhány számban írnak ki versenyeket, továbbá a fiúk számára kispályás labdarúgásban, a lányoknak pedig kézilabdában. A kezdeményezés egyébként érdekes módon éppen az idei döntő színhelyéről, Békés megyéből indult ki 17 évvel ezelőtt azzal a céllal, hogy a városi, nagy tanulólétszámmal, jó személyi és tárgyi feltételekkel rendelkező iskolák diákjai mellett azon kisebb létszámú (200 fő alatti) tanintézményekben tanulók is sikerélményhez jussanak, akik legfeljebb a megyei döntőkig jutottak el korábban. A kezdeményezés végül országos szintűre emelkedett és valamennyi megye megrendezi ma már ezt a versengést, amit a Magyar Diáksport Szövetség is felkarolt.

Muszil Ágnes 600 méteren lett az idei legjobb Fotó: a szerző

A békéscsabai döntőn nagyszerűen szerepeltek a zalaiak, hiszen két aranyérmet is hazahoztak. Az atlétikai számokban, a lányok 600 méteres síkfutásában a zalaszentiváni iskola tanulója, Muszil Ágnes (felkészítők: Choma György, Góczán István) nagy fölénnyel, 1:48,4 perces időeredménnyel diákolimpiai bajnoki címet szerzett. A 800 méteres számban is zalai győztest hirdettek ki, hiszen a zalavári Cirill-Metód iskola tanulója, Kamondi Natália (felkészítők: Décsy László, Kovács László) szintén remek versenyzéssel, 2:30,0 perces időeredménnyel aranyérmet nyert. Ebben a számban a B-döntőben a zalavári Reikort Fanni 2:56,3-as idővel a 6. helyen zárt. A leány svédváltóban (100-200-300-400 m) a csesztregi Kerkai Jenő iskola csapata a B-döntőbe verekedte magát, ahol 2:57,4 perces idővel az 5. helyen végzett. A fiúknál is volt A-döntős zalai résztvevő, hiszen a 600 méteres síkfutásban a zalavári Kurucz Kristóf 1:44,9 perces idővel a 7. helyezést érte el. 800 méteren B-döntőbe került és lett 6. helyezett Szakonyi Marcell (Alsópáhok, dr. Szántó Imre iskola) 2:34,1-es idővel. A fiúk svédváltójában a döntőbe jutott az alsópáhoki iskola csapata, és 2:28,2-es idővel az értékes 5. helyen zárt. A leány kézilabdázóknál az egervári Egervári László iskola csapata a 14. helyen végzett, míg a fiúk kispályás labdarúgásában a Muraszemenyei Általános Iskola együttese a 13. helyen zárt.

Kamondi Natália 800 méteren végzett az élen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!