Sport

2017.04.11. 18:45

Kilencen voltak - kikaptak a zalai focisták az NB II-ben

Zalaegerszeg - Az NB II-es női labdarúgó bajnokágban a ZTE FC létszámhiányosan volt kénytelen kiállni az SC Sopron vendégeként, így pedig nem sok esélye lehetett akár csak a pontszerzésre sem.

Zalai Hírlap Sport

SC Sopron - ZTE FC 7-1 (2-1)

Sopron, 50 néző. Jv.: Fekete.

ZTE FC: Tolnay - Bedő, Fekete, Szegedi, Gáspár, Tauker, Király R., Sümeghy, Németh D. Edző: Jandovics Jenő.

Zalai gólszerző: Király R.

A zalai csapat különböző okok miatt csak kilenc játékossal érkezett meg Sopronba. A vendégek ennek ellenére az első félidőben még jól tartották magukat. A hazaiak szerezték meg a vezetést, harminc perc után már két góllal, de a ZTE szépített. Ha a vendégek jobban koncentrálnak az első félidőben a helyzetek alapján még vezethettek is volna. Fordulás után öt perc alatt két gólt rúgott a Sopron, ezzel eldőlt a találkozó sorsa is. A zalaiak fokozatosan elfáradtak, a soproniak pedig további gólokat lőttek, és fölényes győzelmet arattak. A kettős emberhátrányban játszó ZTE eleinte jól tartotta magát. A második játékrészben a Sopron érvényesítette létszámfölényét.

Jandovics Jenő: "Kettős emberhátrányban játszottunk a mérkőzésen. A lányok minden dicséretet megérdemelnek, nem hagyták cserben a csapatot és végig harcosan játszottak."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!