Sport

2017.03.20. 18:20

Zalakerámia-ZTE KK: Lehet számolgatni is, de inkább nyerni kell

Remekül veszi a nehéz akadályokat a Zalakerámia-ZTE KK férfi kosárlabdacsapata. Vasárnap Sopronban a felsőházba kerülés szempontjából létfontosságú csatát nyert meg.

Kerkai Attila

A 77-74-re megnyert mérkőzéssel viszont még nem ért célba Bencze Tamás együttese. Azt korábban is tudta mindenki, hogy kellenek még győzelmek, viszont egy újabb siker még nem biztos, hogy elég lesz. A ZTE KK csütörtökön a Jászberényt fogadja, vasárnap pedig az alapszakasz zárásaként a remek formába lendült Paks vendége lesz. Jelen állás szerint az egerszegiek legnagyobb vetélytársa az első öt közé kerülésért folytatott versenyfutásban a Kaposvár lesz, amely csütörtökön a MAFC-ot látja vendégül, majd Szegedre látogat. Ha a ZTE KK mindkétszer nyer és a somogyiak is, úgy az egymás elleni eredmények alapján az egerszegiek állnak jobban, s ugyanez a helyzet, ha a két csapat egyet nyer és egyet veszít. Ha a Kaposvár eggyel többet nyer, akkor övé az ötödik pozíció, s ugyanez fordítva is igaz: akkor a ZTE örülhet.

Benke Szilárd a MAFC elleni találkozón. A ZTE KK azon a meccsen megizzadt a győzelemért, és csütörtökön is biztosan kemény ellenfél vár rá a Jászberény személyében. Nem szabad hibázni
Fotó: Katona Tibor

Ám visszatérve a soproni csatára, ne feledjük, úgy nyert a ZTE KK, hogy a megszokott rotációjából kiesett Kerpel-Fronius Balázs. A térdsérüléssel bajlódó bedobó esetében még mindig bizonytalan, hogy mennyi időre esett ki, de az biztos, hogy az elkövetkező két mérkőzésen nem szerepelhet. Bencze Tamás a fiatal Kis Raúlnak ad több lehetőséget a korábbiaknál, aki főleg a védekezésben segít be, ahogy tette ezt Sopronban is. A ZTE KK úgy nyert, hogy volt már tízpontos hátrányban is. Aztán jött az utolsó negyed.

- Óriásit harcolt a csapat, újra csak ezt tudom mondani - erősítette meg korábbi nyilatkozatát a szakember, akinek a szerződéshosszabbításáról szóló bejelentést remekül időzítette a klub. Vasárnap reggel jelentették be, hogy újabb 1 plusz 1 éves szerződést kötöttek vele, este pedig egy remek sikerrel ünnepelhette mindezt a vezetőedző. - Addig is megvoltak a helyzeteink, csak nem mindig találtunk be. Viszont a védekezést és a támadásokat is tovább vittük, hittünk benne, hogy hosszú távon ez a játékunk eredményre vezet. Mínusz tíz pontnál akár össze is lehet zuhanni, de volt tartásunk és volt egy Mohácsi Máténk...

A ZTE KK csapatkapitánya kritikus pillanatokban - ahogy múlt csütörtökön, a MAFC ellen is - kezdte el szórni a hármasokat. Összesen hatot és ez döntőnek bizonyult.

- Nagyon mást most sem tudok mondani, mint az előző mérkőzés után - mondta el érdeklődésünkre a találkozót követően Mohácsi Máté. - Az egyik után a másik már jön magától... Természetesen jó labdákat kaptam, az ember tényleg úgy van vele: ha éppen bemegy, vagy kiperdül egy dobás, dobja a másikat, amíg be nem megy. Egyébként tudatos volt, hogy rám jöjjön ki a dobás, hiszen a Sopron nagyon behúzódott, így tiszta helyzeteket lehetett teremteni. Úgy készülünk, hogy a Jászberényt le kell győzni és utána Pakson is nyerni kell. Mert az a biztos.

Vasárnap este a MAFC legyőzte a Falcót 75-67-re (ezt az eredményt lapzártánk miatt még nem közöltük). Mindez egy opciót még kínál a ZTE KK-nak és a Kaposvárnak, ám ennek részleteibe most tényleg ne menjünk bele. A szombathelyieknek már csak egy mérkőzése van hátra Jászberényben.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. A. Fehérvár 24 20 4 2023 - 1759 0.917

2. Körmend 24 16 8 2047 - 1826 0.833

3. Szolnok 24 16 8 2046 - 1861 0.833

4. Falco KC 25 16 9 2065 - 1960 0.820

5. ZTE KK 24 15 9 2028 - 1979 0.813

6. Kaposvár 24 15 9 1899 - 1917 0.813

7. PVSK 24 13 11 1924 - 1922 0.771

8. Szeged 24 12 12 1890 - 1898 0.750

9. Kecskemét 24 11 13 1806 - 1870 0.729

10. Sopron 25 11 14 1938 - 1916 0.720

11. Paks 24 9 15 1933 - 2025 0.688

12. Jászberény 24 7 17 1864 - 1989 0.646

13. MAFC 24 4 20 1789 - 2031 0.583

14. Vasas 24 4 20 1882 - 2181 0.583

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!