Sport

2016.05.09. 15:31

Körmend-ZTE KK: kezdődik a heti kosárláz

Zalaegerszeg - Egy biztos: Zalaegerszegen és Körmenden ezen a héten kosárláz tombol, hiszen a két régi rivális bajnoki negyeddöntője egész hétre izgalmakat tartogat. Nem is akármilyeneket, ezt láttuk az első két összecsapásukon, és itt a harmadik: kedden 19 órától Körmenden találkoznak.

Kerkai Attila

Eddig 1-1-re áll a párharc és az érdeklődés nem lankad. A keddi találkozóra szóló 230 darab vendégjegy az egerszegi klub honlapjának beszámolója szerint már nem is került ki a jegyirodába, hiszen a szurkolói csoportok vásárolták fel. Körmenden tehát - ahogy volt szombaton Egerszegen is - újra telt ház lesz.

Mohácsi Máté, a ZTE játékosa „szorult be” Petty és McKinney közé és ők is főszereplők: ebben a szakaszban már mindenki annak számít Fotó: Katona Tibor

Az első két mérkőzés alapján nem nagy művészet megjósolni a következő, vagyis a harmadik találkozó menetét sem. Valóban két, nagyjából azonos játékerőt képviselő csapat harcol egymással a legjobb négy közé jutásért. A két csapat kulcsembereinek teljesítménye meghatározó, ami jól kirajzolódott eddig is. A Zalakerámia-ZTE KK-ban a Kinney, Govens, Pantelic hármas amennyiben hozza a szokásos formáját, akkor az mindennek az alapja lesz és a többiek ehhez tudják hozzátenni a magukét. Ráadásul még csak nem is epizodistaként, hiszen mindenki fontos tagja együttesének. A Körmend jelenleg talán legjobb formában lévő játékosa Wesley Channels, aki mindkét mérkőzésen csapata legjobbja volt. Nem vitás, hogy az ő védésére nagyon oda kell figyelni. A Zalakerámia-ZTE KK vezetőedzője, Bencze Tamás is érzi az harmadik találkozó jelentőségét.

- Nagyon pozitívak vagyunk és azt gondolom, hogy a pszichikai előny most nálunk van - mondta. - A harmadik találkozó következik, és ez már nem az első. Ha most a Körmend hibázna, akkor pénteken jönnek Egerszegre és az a meccs már nem lenne könnyű... Természetesen nekünk sem, de mégis csak hazai pályán játszhatnánk a versenyben maradásért. Kedden a védekezés lesz a kulcs és az egyéni hibákból minél kevesebbet akarunk. A két hátvéd védése szintén nagyon fontos lesz. A közönség megint sokat segíthet, ezt nem győzöm ismételni, hiszen tudjuk, hogy mit jelent ez számunkra idegenben.

A bevezetőben említett kosárláz tehát péntekig biztosan eltart, s az, hogy vasárnapig elhúzódik-e, csak a két csapatom múlik. A ZTE KK és a Körmend eddigi két mérkőzése igazi play off-csata volt, senki sem unatkozott rajta. Mint egy jó sorozaton: alig várják a keddi folytatást....

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!