Sport

2017.04.30. 09:48

Labdarúgó NB III: fontos nap az Andráshidának, kapufa a Hévíznek

A labdarúgó NB III 29. fordulójában pontot szerzett mindkét zalai csapat, és az Andráshida ráadásul idegenben nyert.

Varga Andor

Hévíz SK–Érdi VSE 0-0

Hévíz, 150 néze. Jv.: Mód.

Hévíz: Jánosa – Bolla (Czibor), Szabó B., Buzási, Keresztes, Rácz (Horváth M.) – Horváth P., Szi-Péter Zs., Nedelkó – Pálfi D., Polareczki. Edző: Szabó Imre.

Eseménytelen első húsz perc után megélénkült a találkozó, két pontrúgásnál is komoly gólszerzési lehetősége volt a hazai csapatnak. Ebben az időszakban egyértelműen a hévíziek akarata érvényesült. A második játékrészben feljebb jött az Érd és időnként komoly nyomás alá helyezte a hazai kaput, Jánosa két ízben is góltól mentette meg csapatát. A Hévíz kontrákkal operált és a hosszabbítás utolsó percében kis híján megszületett a hazai győztes találat, Polareczki lövésénél azonban mentett a kapufa.

Szabó Imre: „Ezen a mérkőzésen rengeteget tettünk a pontszerzésért, melyet meg is érdemeltünk. Pedig egy jó játékosállományú Érd volt az ellenfelünk."

Horváth Dániel (kék) két gólt lőtt a III. kerületben
Fotó: Pezzetta Umberto

III. Ker. TVE–Tarr-Andráshida 1-3 (1-0)

Budapest, 150 néző. Jv.: Újhelyi.

Andráshida: Horváth M. – Marsai, Simonfalvi, Kalamár, Varga – Horváth T., Bíró, Szegleti, Horváth D. (Fülöp) – Tóth (Balla), Vittman. Edző: Dobos Sándor.

Gólszerzők: Kaszai (3.), illetve Horváth D. (47., 60.), Vittman (75.).

Szinte minden rossz megtörtént az első félidőben a vendégekkel, ami csak elképzelhető: a 3. percben gólt kaptak, aztán Tóth L. ziccert és büntetőt hibázott, majd a csatárt sérülés miatt idejekorán le kellett cserélni. Fordulás után azonban valóban fordult a kocka: a zalaiak gyorsan egyenlítettek, ez a találat pedig sínre tette csapatot. Végig nyílt volt a küzdelem, ám az Andráshida eben az időszakban már belőtte a lehetőségeit, és megérdemelt, valamint nagyon fontos győzelmet aratott.

Dobos Sándor: „Fontos nap ez a klub életében, mert úgy érzem, nagyon nagy lépést tettünk a bennmaradás felé. Harcosak voltunk, töretlen hittel játszottunk, aminek meg is lett az eredménye. Zsinórban két győzelmen vagyunk túl, melyekkel megszilárdítottuk helyzetünket a tabellán: nyolc pontra vagyunk a 13. helytől, a legjobb kieső pozíciótól, és a továbbiakban is mindent megteszünk, hogy ne csússzunk lejjebb."

A forduló további eredményei: Videoton II–Kaposvár 1-3, Csorna–Veszprém 1-0, Komárom–Csepel 1-1, Diósd–ETO FC Győr 0-5, Puskás II–Sárvár 1-2, Ajka– Gyirmót II 2-0.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!