Sport

2015.09.09. 16:49

Mányokinak nincs B-terve - jöhet az Ocean's Seven

Zalaegerszeg - Eljött az indulás pillanata, Mányoki Attila pedig nekivágott az útnak. Az egerszegi hosszútávúszó csütörtökön London és Los Angeles érintésével elutazik Hawaii-ra, hogy reményei szerint teljesítse az Ocean's Seven újabb próbáját. Majd aztán visszafelé még egyet, Catalina-szigeténél...

Kerkai Attila

A sajátos kettő az egyben nem véletlen, hiszen Mányoki Attila tudatosan készült arra, hogy reményei szerint két héten belül két óceáni szorost is legyűrjön, ezáltal négyre emelje azon próbák számát, melyeken túljutott. Az elutazás előtt beszélgettünk Mányoki Attilával, aki nem is gondol másra, csak arra: sikerülni fog!

Az előzményekről: az Ocean's Seven az a hét tengeri, illetve óceáni szoros átúszása, amely a világon eddig mindössze négy extrém sportolónak sikerült, s ez is jelzi a vállalkozás nehézségét. Mányoki Attila eddig kettőt teljesített, a La Manche-csatornát és tavaly a Japánban található Tsugaru-szorost. Most következik számára a Hawaii-n található Molokai-csatorna valamikor szeptember 17. és 23. közötti teljesítése, attól függően, mikor kap engedélyt a startra. Majd aztán a Catalina-csatorna október 5-ei legyőzése, amely a Kaliforniánál található Catalina-sziget és Los Angeles között van. Mányoki Attila felkészült, tudja mi vár rá, s nem kevésbé eltökélt.

- Praktikus okok miatt vállaltam be a két úszást ilyen közel egymáshoz, hiszen így nem kell kétszer elutazni a világ másik felére adott magyarázatot arra, miért nem tart hosszabb szünetet a két úszás között. Ebben persze anyagi megfontolások is vannak. Az első úszás a Molokai-csatornán a sorozat leghosszabb állomása, ugyanis az Oahu és Molokai szigete közötti távolság 42 km, de az áramlatok és a szél miatt a táv ötven, de akár hatvan kilométer is lehet attól függően, hogy az úszót miként sodorják el az ideális útvonaltól. Ezen a helyszínen van a másik legnagyobb kockázat, a tenger élővilága... A nagyszámú tigriscápa mellett a medúzák, azon belül is a kockamedúza, illetve a portugál gálya veszélyei magasak. Ha például a szervezők jelzik, hogy a halálos csípésű kockamedúzák a felszínre tartanak, törlik az úszást, de viszonylag jól kiszámítható, hogy mikor van erre esély.

A No shark lehetne akár reklámszlogen is, ám most halálosan komoly dologról van szó, amit Mányoki Attila is tud. Fotó: Pezzetta Umberto

Itt álljunk is meg. Mányoki Attila egy kisebb szerkezettel érkezett beszélgetésünkre. A bokára csatolható cápariasztóról van szó, amely annyit garantál, hogy a viselője (általában szörfösök, úszók, búvárok használják) 2-3 méteres körzetébe már nem megy az állat. Ám ettől függetlenül még ott van... Mányoki Attila tisztában van ezzel, szerinte a riasztó annyit biztosít, hogy az úszó pszichésen talán könnyebben elviseli a társaságot annak tudatában, hogy a készülék által védve van.

- Azt, hogy mikor úszok, még nem tudom - folytatta.- Jelenleg három hurrikán van a körzetben, ezek mozgásai is tényezők lehetnek. Ezen felül a víz hőmérséklete itt 26-28 fok, ami nagyon magas, főleg egy ilyen hosszú távú úszáshoz, ami 12 óráig is tarthat. Méghozzá hatalmas hullámok között, így nem is engedélyezik csupán egy kísérőhajóval, hanem folyamatosan, két kajakos felváltva is mellettem lesz, hogy ne tévesszenek szem elől, ami könnyen megeshetne.

Ennél jóval nyugisabb vizek várják az egerszegi sportembert Kaliforniánál. Persze, tegyük hozzá, elvileg... A víz itt az áramlatok miatt csupán 16 fok körüli, a táv 32 km, de Mányoki Attila karjaiban és egész testében már ott lesz a korábbi és remélhetőleg sikeres Hawaii úszás minden fáradalma. Ezt is be kell kalkulálni.

- Ezzel tisztában vagyok, s a felkészülésemet úgy építettem fel, hogy képes legyek a kettőt ilyen kis időkülönbséggel teljesíteni - hallottuk Mányoki Attilától, akinek elmondása szerint minden ki lett dekázva . Tavaly a versenytávokon kívül 2000 km-t úsztam az edzéseken, az idén éppen a múlt héten hagytam magam mögött ezt a számot.. Ám, a fizikai felkészülésen kívül egy sor más is lényeges. Nagyon el kell találni például a testzsír mértékét, ami a meleg vizekben hátrány, ha több van az emberen, ugyanakkor a hidegben éppenséggel előnyös. Ezen kívül terheléses vizsgálatok adatai állnak a stábom rendelkezésére, s ezekből lehet következtetni arra , hogy milyen állapotban vagyok. Mert hiába érzed úgy, hogy elfáradtál, ha a mért eredmények nem ezt támasztják alá, hanem azt, hogy van még benned. Most úgy érzem, erős vagyok, ami nem csak egy megérzés: az adatok is ezt mutatják.

Mányoki Attilát odakint amerikai barátai, illetve állandó egerszegi kísérői közül Takács András és Kovács György segítik, s ahogy a sportoló fogalmazott: nagyon fontos személyek ők is. Nagy fegyelmet követel tőlük minden, hiszen ha 30 percenként kell adni a frissítőt a vízben lévőnek, akkor nem térhetnek el ettől még csak minimális mértékben sem. Mert ahogy Mányoki Attila is mondta , itt minden ki van dekázva...

- Hiszek benne, hogy bármilyen nehéz feladatot is jelent egymás után a két úszás, de sikerülni fog. Ezért vállaltam el, s itt nincs B-variáció, hanem csak egy... És persze szerencse is kell hozzá, amit a természet adhat, vagy éppen elvehet. Ezzel mindig számolni kell, az viszont biztos: számomra nem alternatíva, hogy feladjak bármit is - mondta még el búcsúzóul Mányoki Attila.

Vagyis, sok szerencsét, hiszen ez is elkel majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!