Galántai Tibort 65 évesen is hívják futballozni

- Hogyne játszanék, heti háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken jövünk össze a barátokkal, haverokkal, úgyhogy a mozgás megvan - mondta Galántai Tibor, amikor születésnapja alkalmából megkerestük. - A hét végenként meg a Hévíz öregfiúkkal is eljárunk meccselni vagy kispályás tornán veszek részt.

Beszélgetésünket egyébként jóval korábban egyeztettük. A télen árulta el, hogy hívják a megyei II. osztályba, Alsópáhokra futballozni. A tavaszt elvileg ott kezdte volna, s akkor abban maradtunk: a születésnapja környékére időzítjük ezt az interjút.

Galántai Tibor a futballról nem hajlandó lemondani
Fotó: Katona Tibor/Archív

- Valóban beszéltünk róla, hogy Alsópáhokon beszállok, s hogy szükség lenne a játékomra. A meccseken felüli heti egy edzést viszont én már nem akartam vállalni, s ebben maradtunk - árulta el, miért nem igazolt végül Alsópáhokra. - Pedig, úgy érzem, egy-két helyre még hatvanöt évesen is beférnék, s ezt minden szerénytelenség nélkül állítom. Az viszont már nem annyira hiányzik, hogy utazzak minden hét végén. A televízióban vannak izgalmas kézilabda és futballmeccsek, na meg a Keszthely és a Gyenesdiás meccseire kijárok, vagy éppen a ZTE FC aktuális találkozójára. Tóth Miki barátom is mindig hív, hogy menjek el a Haladás találkozóira, szóval a hét végi elfoglaltság, a programok azok bőven megvannak.

- Annyit áruljon el: összeszámolta, hogy hány meccset játszott eddig életében?

- Csak egy darabig... Az biztos, hogy felnőtt bajnoki meccseken ez a szám ezres nagyságú, ráadásul volt olyan 7-8 évem, amikor párhuzamosan itthon és Ausztriában is játszottam. Sőt, 60 évesen még volt csapatom a sógoroknál, ahová rendszeresen kijártam.

- Azt mondta, hogy ennyi idősen is beférne még egy-két helyre a megyei bajnokságban. Tényleg így érzi?

- Hogyne, de hogy értsék, mire gondolok. Ma Magyarországon aki ha akar futballozni, az játszik is... Sajnos kevés a játékos, és ne legyen igazam, de egyre kevesebb lesz. Ezért sem értem, miért akarnak fentről beleszólni a csapatok életébe. Olyan szabályokat hoznak, amivel sok kis csapat életét lehetetlenítik el, amikor előírják, hogy ennyi és ilyen korosztályú utánpótláscsapatot is működtetniük kell. Van, ahol ez a település lélekszámából fakadóan egyszerűen képtelenség. Inkább arra ösztökélnék a csapatokat, hogy legyen tartalékegyüttesük, amiben a 16 évestől az ötvenéves focista is játszhatna. Nálunk kisebb lélekszámú országokban jóval több osztályban zajlanak a bajnokságok, kilencedik, tizedik osztály is létezik, s ezekben mindenki megtalálja a maga szintjét. Ma olyanok is megyei egyes, vagy kettes bajnokságban futballoznak, akiket húsz, harminc éve nem engedtünk volna a csapat közelébe. De ők is futballozzanak, erről beszélek, csak a maguk színvonalán. Azt is tudom és érzékelem, hogy ma alig lehet a gyerekeket megnyerni a futballnak. Nem tudják őket motiválni. A jobbak elmennek valamelyik akadémiára, ott ezek a tehetségesnek mondott srácok felhalmozódnak és sokszor éppen ettől megy el a kedvük.

- Azért ne csak pályafutása közelmúltjáról szóljon ez az írás. A nyolcvanas évek ZTE csapatának meghatározó játékosa volt, de nem csak itt futballozott az élvonalban. És igaz, hogy ön is majdnem április elsejei gyerek?

- Kőszegi gyerekként Körmendre mentem tanulni, ahonnét aztán a Budapesti Honvéd igazolt le. Játszottam Egerben az NB I B-ben. Majd a Haladás következett, aztán jöttek az egerszegi évek a ZTE-vel, később a Keszthelyi Haladás következett. Onnantól meg a többi csapat. Egyébként, ha már a születésnapot szóba hozta, nem sok hiányzott, hogy valóban én is egy napon ünnepeljek Puskás Ferenccel, vagy éppen Király Gáborral, akik április elsején születtek. 1952-ben, amikor megszülettem, a gyerekek általában otthon jöttek világra, ahogy én is. Bár március harmincegyedikét írtak az anyakönyvi kivonatba, az anyukám elárulta, hogy a szülés átcsúszott az éjféli időponton is...