Sport

2017.05.25. 17:45

Megjósolhatatlan a Zalakaros Sakkfesztivál végeredménye

ZALAKAROS Pénteken ér véget a 36. Zalakaros Sakkfesztivál. Az utolsó forduló előtt megjósolhatatlan, ki nyeri az év hazai versenyének is nevezett viadalt.

Kerkai Attila

Bő egy hete zajlanak már a több mint 300 főt felvonultató viadal küzdelmei, méghozzá három csoportban. A legerősebb, az A-csoport (Sax Gyula Emlékverseny) mezőnyében 40 nemzetközi nagymester vetélkedik, akik közt hihetetlen szoros befutó várható. A 8. forduló előtt az izraeli Tamir Nabaty állt az élen 6 ponttal, második volt 5,5 ponttal Bánusz Tamás, majd őket tizenkét sakkozó követte 5 ponttal.

- Senki sem tudja megmondani, ki lehet majd a győztes, hiszen legalább tíz versenyző közül még bárki nyerhet - vélte Horváth Tamás, a verseny szakmai igazgatója, a magyar Sakk Szövetség alelnöke. - Akár még az első kiemelt Rapport Richárd is az élen végezhet, ám holtverseny esetén az ő helyzete már nem lenne kedvező, hiszen az elején vesztett pontokat. Egy ilyen erősségű mezőnyben az ennyire szoros befutó nem ritkaság.

Csak az utolsó körben dől el, hogy például a viadal első számú kiemeltje, Rapport Richárd meddig jut Fotó: Szekeres Péter

A B-csoportban ugyancsak véget ér pénteken a küzdelem, és itt is szoros az állás az élcsoportban.

- Százötven versenyző harcol egymással, és az utolsó forduló lesz a döntő, addig nem érdemes számolgatni - mondta Horváth Tamás.

Az utolsó forduló pénteken 10 órakor kezdődik a Hotel Karos Spa-ban (A-csoport) és a Móra Ferenc iskolában (B- és C-csoport), majd ezt követően hirdetnek eredményt. És nemcsak a nemzetközi viadalon, hanem a nyílt magyar női és férfi bajnokságban és az U20-as ob-n is.

Nézzük az állást a hetedik forduló után, a három csoportban.

A-csoport (Sax Gyula Emlékverseny): 1. Tamir Nabaty (izraeli) 6 pont, 2. Bánusz Tamás 5,5, 3. Liviu-Dieter Nisipeanu (német) 5.

B-csoport (Bárczay László Emlékverseny): 1. Ivan Sredojevic (szerb) 6 pont, 2. Fáncsy Imre 6, 3. Elmira Mirzoeva (orosz) 6.

C-csoport: 1. Jakub Gazik (szlovák) 5,5 pont, 2. Borsfai Attila 5,5, 3. Marosvölgyi Ferenc 4,5.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!