Sport

2016.11.20. 18:45

Megye I.: Kiskanizsai bravúr a Csesztreg ellen

Zalaegerszeg - A hét végén a 15. fordulóval folytatódtak a küzdelmek a megyei labdarúgó I. osztályban.

Bozó Péter

Horváth-Méh Kiskanizsa-Femat Csesztreg 4-3 (1-1)
Nagykanizsa, 100 néző. Jv.: Bors B.
Kiskanizsa: Munkácsi - Mulasics, Horváth G., Csordás, Ganzer, Ötvös L., Pál, Piecs (Beck), Szabó I., Dolmányos, Lukács. Edző: Sneff Ferenc.
Csesztreg: Kiss Be. - Elek, Molnár G., Vasas, Kancsal, Pethő, Horváth R., Magai, Kiss Ba. (Szabó P.), Nagy N., Szekeres. Edző: Fentős Pál.

Fordulatos, gólokban gazdag mérkőzést vívott egymással a két csapat. A kiegyenlített játék után, az első negyedóra végén jogos büntetőből szerzett vezetést a vendégcsapat, amit a félidő közepén formás támadás végén kiegyenlítettek a hazaiak. Ezt követően többnyire mezőnyjáték folyt a pályán, több gól ebben a játékrészben már nem esett. Fordulás után gyorsan vezetéshez jutottak a hazaiak, amit a félidő közepéig tartani tudtak, majd jött a vendégek egyenlítő találata. Ez rövid időre a csesztregieket hozta fel és a hajrában a vezetést is megszerezték. Három perccel a vége előtt egy szabadrúgásból meglőtt labda talált utat a vendégek hálójába, majd a hosszabbítás perceiben még a Csesztreg előtt adódott lehetőség, amelyből indulva, gyors kontra eredményeként, formás támadás végén a Kiskanizsa a 92. percben megszerezte a győztes találatot. A két csapat sporttörténetéhez tartozik, hogy több mint két évtized után szakadt meg a hazaiak Csesztreg elleni nyeretlenségi sorozata, és ez a kiskanizsaiak részéről nagy bravúrként könyvelhető el.

Gólszerzők: Szabó I. (2), Lukács, Pál, ill. Nagy N., Pethő, Vasas. Jók: az egész csapat, ill. Vasas, Nagy N. U19: Kiskanizsa-Csesztreg 2-2.

Türje-Semjénháza 1-1 (1-0)
Türje, 80 néző. Jv.: Kubicsek M.
Türje: Farkas T. - Nagy I. (Károly), Balázs (Szeiler), Nagy T., Vasas G., Nagy A., Kovács B., Tóth G. (Szabatin), Kerkai, Vasas N., Vasas R. Edző: Guitprecht László.
Semjénháza: Varga Zs. - Papp D., Szollár (Kaczeus), Kapuvári, Horváth M., Latin, Orbán, Kuzma, Kocsis (Preksen), Nagy M., Nagy G. Edző: Markek István.

A hazai csapat a mérkőzést végigtámadva, nagy erőket mozgósított a három pont megszerzése érdekében, de helyzeteit sorra kihagyta a szervezetten védekező, remek kapusteljesítményt nyújtó Semjénháza ellen. Összességében a Türje győzelmi esélyt szalasztott el a sportszerű, küzdelmes mérkőzésen.

Gólszerzők: Vasas G., ill. Orbán. Jók: az egész csapat, ill. Varga Zs., Kuzma, Szollár. Kiállítva: Nagy M. (92., Semjénháza). U19: Türje-Semjénháza 3-2.

Nagykanizsa-Szepetnek 1-0 (0-0)
Nagykanizsa, 230 néző. Jv.: Kocsondi J.
Nagykanizsa: Szabó Á. - Boros Z., Papp T., Csáki J., Hóbor, Kiss J. (Kulcsár R.), Péter (Zsirai P.), Orbán A. (Ágoston), Rácz Sz., Ujvári (Kotnyek I.), Szalai D. (Nagy B.). Edző: Gombos Zsolt.
Szepetnek: Horváth G. - Grabant J., Völgyi D., Kalinics, Szép D., Bedő I. (Fuisz L.), Szőke Á., Nagy T., Karakai (Petánovics), Kollár (Bilák), László R. Játékos-edző: Cs. Horváth Gábor.

A nagykanizsai Újvári Máté (balra) tör be a 16-oson belülre Szép Dávid mellett a Nagykanizsa-Szepetnek (1-0) bajnoki találkozón Fotó: Szakony Attila

Igazi presztízsmeccsnek ígérkezett a hét végi Kanizsa-Szepetnek találkozó, hiszen a hazai oldalon vezetőedző Gombos Zsolt a nagykanizsai klubnál mint szakmai igazgató tulajdonképpen Cs. Horváth Gábor felettese is egyben, aki az egyik utánpótlás korosztályt felügyeli az egyesületnél. Ezt többen is látni akarták, hiszen a pálya előtti parkoló is szépen megtelt, emellett a hazaiak már az első helyet ostromolják az őszi szezon hajrájában. A meccsen aztán inkább a küzdelem dominált, az első játékrészben egy nagy UFC-helyzet adódott, majd idővel a Szepetnek is veszélyeztetett. Ha túlzottan sok helyzetet nem is láthatott a lelátó népe, küzdelemben - így keményebb belépőkben - azért nem volt hiány, időnként oda-oda is szóltak egymásnak a játékosok. Amikor már úgy tűnt, hogy igencsak a döntetlen felé haladnak a csapatok, érkezett a Kanizsa hátsó soraiból Csáki József és bevette a vendégek kapuját. A másik oldalon a csereként beálló Fuisz László néhány perccel később a meccs hajrájában akár egyenlíthetett is volna, de fejese elkerülte a bal felső sarkot, így az UFC Nagykanizsa újabb három ponttal gazdagodott.

Gólszerző: Csáki J. Jók: az egész csapat, ill. Kalinics, Kollár.

Olajmunkás Gellénháza-Gyenesdiás Kinizsi 2-0 (1-0)
Gellénháza, 100 néző. Jv.: Novák R.
Gellénháza: Cseresnyés - Horváth B., Keszei, Balogh A., Pintér (Nagy), Turi (Dávid), Vincze, Bognár (Toplak B.), Szabó, Ferenczi (Toplak G.), Odonics. Játékos-edző: Bencze Péter.
Gyenesdiás: Hajba Ge. - Balogh (Mosdósi), Mátó, Csák, Kósa, Hegyi (Cser), Farkas, Kocsis (Zsohár), Sipos, Torsa, Czafit. Edző: Hajba Géza.

Kiegyenlítettnek mondható játék alakult ki a mérkőzés elején, ám Horváth Balázs 20. percben szögletből szerzett fejesgólja után már inkább szabálytalanságok tördelték a küzdelmet, mindkét oldalon meg nem adott 11-eseket véltek látni az edzők. Szünet után nagyon rohamozott a Kinizsi, Cseresnyés azonban bravúrjaival megakadályozta az egyenlítést. Aztán csakúgy, mint az első félidőben, megint szöglet következett, ezúttal az 53. percben, ami után Odonics Péter fejelt a kapuba, ezzel növelve az Olaj előnyét. Hiába küzdött nagy erőbedobással, lelkesen a vendégcsapat, ezen a napon feltörhetetlen volt a Gellénháza védelme.

Gólszerzők: Horváth B., Odonics. Jók: Cseresnyés, Horváth B., Ferenczi, Odonics, ill. Sipos. U19: Gellénháza-Gyenesdiás 6-0.

Lets Do It Technoroll Teskánd-Zalagrár Pókaszepetk 4-1 (2-1)
Zalaegerszeg, 50 néző. Jv.: Siket L.
Teskánd: Osbáth - Zsuppán, Magyar, Sziráki, Gulyás, Horváth, Luki, Hadrik, Vizsy (Gángó), Pergel (Standi), Szabó (Sopronyi). Edző: Pergel Attila.
Pókaszepetk: Lepár - Cseke, Száraz, Lukács, Pethő (Szekeres), Büki, Bognár, Kovács, Bertók, Csécs, Horváth. Játékos-edző: Lepár Attila.

A mérkőzés gyors gólváltással kezdődött, majd ezt követően mindkét csapat játékára a kapkodás volt jellemző, a támadások rendre pontatlanok, hibásak voltak. A hazai csapat aztán ismét megszerezte a vezetést. A szünet a vendégeknek tett jót, mert jobban kezdték a második félidőt, de a támadásaik rendre kimaradtak. Ezután rákapcsoltak a teskándiak és megszerezték a harmadik gólt is, majd tovább növelték előnyüket: egy percekig tartó labdatartás után sakk-matt helyzetet alakítottak ki és beállították a végeredményt. A hazai csapat még egy büntetőt is kihagyott a találkozó végén. Összességében megérdemelten tartotta otthon a Teskánd a három pontot.

Gólszerzők: Horváth, Hadrik, Zsuppán, Pergel, ill. Büki. Jók: Osbáth, Hadrik, Sziráki, ill. Száraz, Lukács. U19: Teskánd-Pókaszepetk 5-0.

Tisza-Ép Sipos Pékség Zalaszentgrót-Flexibil-Top Zalakomár 1-0 (1-0)
Zalaszentgrót, 100 néző. Jv.: Vizi I.
Zalaszentgrót: Tóth Zs. - Csarmasz, Csik, Gájer F., Gulyás, Németh A. (Poskolát), Horváth B., Vastag F. (Lakatos), Kónya (Tóth R.), Gájer P., Bonyhárd (Sümegi). Edző: Szarka Péter
Zalakomár: Tóth-Pajor M. - Fenusz, Baranyai, Csalló, Takács (Földesi), Fábián, Tarnóczai, Bagó, Horváth J., Madarász, Mutter (Horváth I.). Edző: Mutter Attila.

Mély talajú pályán alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a csapatok. A verőfényes napsütés ellenére a nézők nem lehettek elégedettek. Az egyetlen pozitívumot Gájer Péter három pontot érő gólja jelentette a hazaiak számára.

Gólszerző: Gájer P. Jók: senki, ill. senki.

A Csács-NSE játékosa, Éder Tamás (balra) tartja a labdát a Zalalövő elleni mérkőzésen Fotó: Katona Tibor

Kaposi International Transport Csács-NSE-Szerszámsziget-Zalalövő 5-0 (2-0)
Nemesapáti, 200 néző. Jv.: Varga P.
Csács-NSE: Kozma - Sági, Horváth Pé., Éder, Csik (Nyári), Horváth A. (Bandics), Lukács (Kiss B.), Lepár, Csongár (Kámán), Horváth Pa., Mihalecz (Somogyi). Edző: Kovács Imre.
Zalalövő: Dóra - Horváth B., Kellner, Sipos (Darabos), Cseresznyés, Tóth B., Zsoldos (Kövesi), Nagy D., Tóth Á. (Wolf), Szőke, Mavolo (Szabó). Edző: Vörös István.
Góllövők: Horváth Pa. (2), Lepár (2), Mihalecz. Jók: az egész csapat, ill. Dóra, Cseresznyés, Nagy D., Mavolo. U19: Csács-NSE-Zalalövő 1-4.

A várnál könnyebb győzelmet aratott a Csács-NSE, az első félidőben kettő, a másodikban három góllal búcsúzott a hazai közönségtől. Különösen a fiatalságot képviselő Horváth Patrik, valamint a veterán Lepár Tamás voltak elemükben. Előbbi virtuóz játékával tűnt ki, utóbbi rutinját és rúgótechnikáját villantotta meg 2-2 alkalommal. Természetesen a házi gólkirály, Mihalecz Péter is gólt szerzett, és ha a lövői kapus nem véd olyan szenzációsan, ő akár még a tripláig is eljuthatott volna. A jó erőkből álló Zalalövő a mai napon pont nélkül távozott Nemesapátiból, ennek ellenére továbbra is a megyei I. osztály legjobb csapatai közé tartozik.

A 15. fordulóban Kiskanizsáról Kápolnás Zoltán, Türjéről Guitprecht László, Nagykanizsáról Kühne László, Gellénházáról Bartusch Géza, Teskándról Pergel Attila, Nemesapátiból Lukács Péter, Zalaszentgrótról Kardos Roland tudósított lapunknak.

1. Csács-NSE 13 11 1 1 48 - 8 34

2. Nagykanizsa 13 10 1 2 37 - 11 31

3. Gellénháza 13 7 3 3 28 - 18 24

4. Lenti TE 13 7 2 4 37 - 12 23

5. Szepetnek 13 7 1 5 23 - 18 22

6. Zalalövő 13 7 1 5 19 - 19 22

7. Teskánd 14 6 2 6 18 - 16 20

8. Csesztreg 13 6 0 7 30 - 24 18

9. Semjénháza 13 4 6 3 21 - 23 18

10. Kiskanizsa 13 4 2 7 29 - 38 14

11. Zalaszentgrót 13 4 1 8 24 33 13

12. Pókaszepetk 13 4 1 8 20 - 45 13

13. Gyenesdiás* 13 4 1 8 22 - 34 12

14. Zalakomár 13 3 1 9 13 - 27 10

15. Türje 13 2 1 10 12 - 55 7

*: 1 pont levonva



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!