Sport

2015.10.01. 17:02

Megyei bajnokság - Lesznek érdekes párharcok

A megyei labdarúgó-bajnokság első osztályában továbbra is ádáz küzdelem folyik a dobogós helyekért, de a második vonalban is akadnak érdekességek, s jut ezekből a hét végi 8. fordulóra is.

Bóbics László

A megyei I. osztályban a szakemberek a pillanatnyi helyezéseket látva a Hévíz és a Nagykanizsa gárdáját tartják – a jó feltételek miatt is – az aranyérem esélyesének. A Zalalövő és a Gellénháza is remekül szerepel, de persze elmondható ez a Csesztregről is. Az utóbbiak az egyik legmasszívabb gárdát, a Nemesapátit látták vendégül, és óriási küzdelemben 5-3-ra legyőzték a legutóbbi fordulóban.

– Nagy csatában, ellentétes félidő után tartottuk otthon a rendkívül fontos három pontot – jelentette ki dr. Fentős Tibor, a csesztregiek kapitánya, aki Németországban dolgozik orvosként, s ha ideje engedi, hazalátogat a meccsekre. – Nagyon jó társaság rázódott össze, ez persze még közel sem jelenti azt, hogy mi vagyunk a legjobb csapat, csak jó érzés játszani ebben az együttesben. Legutóbb a Lenti ellen, most pedig a Nemesapáti ellen győzött a csapat 1-2-ről. Az első játékrész egyértelműen a vendégeké volt. Kovács Imre jól összeszedte együttesét, remekül fociztak és teljesen megérdemelten vezettek. Szünet után viszont ez már rólunk is elmondható volt. Az összetartásra jellemző, hogy a mindössze 16 éves Kiss Bence védett ezúttal is, mivel a kezdőkapusunk, Fábián Ádám továbbra is sérült. Az első gólnál egy picit hibázott, kijött róla a labda. A csapat viszont melléállt, s megpróbáltunk mindent megtenni azért, hogy kijavítsuk a hibáját, és persze, hogy megnyerjük a meccset. A trénerünk, édes-apám mindig azt hangoztatja, akkor leszünk csak igazán jó együttes, ha valaki bakizik, s a többi nem mutogat rá, hanem mindent megtesz azért, hogy segítsünk neki kijavítani. Ez most sikerült. Ami nem mindig sikerülhet, mert a következő körökben olyan remek csapatokkal játszunk, mint a Szepetnek, a Gellénháza vagy a Hévíz. Mind-mind legalább olyan, ha nem jobb játékerőt képvisel, mint mi. A találkozóra visszatérve, volt még egy érdekesség, A csapattársunk, Szalai Ádám a testnevelési főiskolára jár, ezért nagyon keveset van itthon. Édesapám meg is kérdezte tőle: „Mennyit tudsz segíteni?” Ő pedig határozottan rávágta: „Amennyit akar, kész vagyok, pályára küldhet!”. Meg is tette szerencsére, mert két gólt rúgott, és egy gólpasszt is adott. Joggal veregettük a vállát, mert remek teljesítményt produkált. Remélem, a következő meccsekre is marad egy-egy meglepetésember, akit elő tudunk húzni a tarsolyunkból, és majd segít abban, hogy ott tudjunk maradni az élbolyban.

A zalakomáriakat két hete a Rédics sem tudta megállítani hazai pályán. Most az éllovast fogadják Horváth Jánosék (zöldben, a labdával), akik ha nem kapnak ki, a 40. veretlen meccsen lesznek túl (Fotó: Szakony Attila)

Az I. osztály soron következő, hét végi számos érdekes meccse mellett fontos és izgalmasnak ígérkező találkozókat rendeznek a második vonalban is. Délen például Zalakomár–Gutorfölde rangadót játszanak, s nincs ennél „élesebb” párosítás: a második az elsőt fogadja.

– Egy remekül rajtoló együttest látunk vendégül a hét végén – mondta Mutter Attila, a komáriak trénere. – Az elmúlt években jól szerepeltünk, kétszer is másodikak lettünk. Az is rendkívül fontos, hogy mi igazi hazai pálya specialisták vagyunk. Az ellenlábasaink gyakran már félnek jönni a zalakomári „katlanba”. A számok azt bizonyítják, hogy igazuk van, mert a leg-utóbbi 39 hazai mérkőzésünkből 37-et megnyertünk és csak kettő lett döntetlen. Szeretnénk folytatni ezt a jó sorozatot, bár tudjuk, hogy Varga Róbert gárdája nagyon egységes. A statisztika szerint 2013. május 1-jén kaptunk ki utoljára otthon, méghozzá 2-0-ra a zalaszentbalázsiaktól. Már többször mondtam a fiúknak, ha idegenben is olyan bátran és eredményesen fociznánk, mit otthon, sokkal többre vihetnénk. Most is jó csapatunk van, s noha néhányan távoztak, ám a helyükre jövő fiatalok tehetségesek, s remélhetőleg minél előbb beépülnek a csapatba. Az előző esztendőkben felkértek bennünket, hogy szerepeljünk a megyei első osztályban, de anyagi lehetőségeink ezt nem tették lehetővé. Ennek ellenére le a kalappal a gárda előtt, mert a meghatározó emberek többsége itt maradt, és továbbra is sikeresek vagyunk. Reméljük, ezt a hét végén bizonyítani tudjuk.

Az Északi-csoportban a Türje együttese jeleskedett az elmúlt években, bajnokok voltak, de mégsem léptek előbbre.

– A közelmúltban szakadt meg nagyszerű sorozatunk, amely tavaly november óta tartott, s húsz meccs óta veretlenek voltunk – hallottuk Czémán Imre edzőtől. – Túltettük magunkat a Páterdomb elleni botláson, s megyünk tovább. Az igazsághoz tartozik, hogy betegség és munkahelyi elfoglaltság miatt fél csapatra való emberünk hiányzik egy-egy találkozón. A fiatalok képzettek, szorgalmasak, de fel kell venni nekik a ritmust. Olyan ígéretet kaptunk, ha az idén is lesz lehetőségünk az előbbre lépésre, megpróbálnak összefogni a település vezetői és a támogatók. Mi mindent megteszünk azért, hogy a lehető legtöbbet és a legjobbat nyújtsuk. Így lesz ez a hét végén, Zalaszentmihályon is, ahol az ellen a csapat ellen lépünk pályára, amelyet Kámán Attila, a ZTE egykori NB I-es futballistája irányít. A korábbi volt válogatott támadónak jó csapata van, s bár ebben az esztendőben ugyan nem villognak, de nem szabad félvállról venni őket. Mi sem tesszük ezt.

 

1. Csesztreg 7 6 1 0 29 - 11 19

2. Gellénháza 7 5 0 2 19 - 8 15

3. Zalalövő 7 4 3 0 16 - 8 15

4. Hévíz 7 4 2 1 14 - 4 14

5. Csács-NSE 7 4 0 3 19 - 11 12

6. Nagykanizsa 7 3 2 2 16 - 12 11

7. Zalaszentgrót 7 3 1 3 12 - 13 10

8. Szepetnek 7 2 2 3 9 - 15 8

9. Lenti TE 7 2 1 4 14 - 15 7

10. Pókaszepetk 7 2 1 4 8 - 14 7

11. Kiskanizsa 7 2 1 4 5 - 17 7

12. Semjénháza 7 1 2 4 8 - 15 5

13. Teskánd 7 1 2 4 5 - 17 5

14. Letenye 7 1 0 6 7 - 21 3

1. Gyenesdiás 7 6 1 0 28 - 10 19

2. Böde 7 5 2 0 31 - 11 17

3. Z.szentgyörgy 7 4 3 0 27 - 12 15

4. Türje 7 4 2 1 19 - 12 14

5. Rezi 7 4 1 2 14 - 16 13

6. Alsópáhok 7 3 2 2 24 - 14 11

7. FCKeszthely 7 3 2 2 13 - 12 11

8. Páterdomb 7 3 2 2 21 - 22 11

9. Cserszegtomaj 7 3 0 4 21 - 17 9

10. Z.szentmihály 7 3 0 4 21 - 18 9

11. Police-Ola 7 3 0 4 13 - 19 9

12. Zalaapáti 7 2 1 4 14 - 20 7

13. Zalaszentiván 7 2 1 4 13 - 20 7

14. Várvölgy 7 1 1 5 10 - 22 4

15. Nagykapornak 7 1 0 6 14 - 28 3

16. Sármellék 7 0 0 7 6 - 36 0

1. Gutorfölde 6 5 1 0 14 - 5 16

2. Zalakomár 7 5 0 2 19 - 7 15

3. Páka 6 5 0 1 17 - 5 15

4. Gelse 7 4 1 2 22 - 6 13

5. Pölöske 7 4 1 2 15 - 7 13

6. Tófej 6 4 1 1 14 - 7 13

7. Becsehely 6 3 1 2 15 - 10 10

8. Lenti TSZ 7 3 1 3 10 - 11 10

9. Molnári 7 3 0 4 19 - 14 9

10. Miklósfa 7 3 0 4 17 - 14 9

11. Gellénháza II 6 3 0 3 11 - 15 9

12. Bak 6 2 0 4 11 - 14 6

13. Rédics 6 1 0 5 6 - 21 3

14. Felsőrajk 7 1 0 6 9 - 34 3

15. Borsfa 7 0 0 7 2 - 31 0

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!