Sport

2016.03.28. 14:31

Megyei I.: Szepetneken is kikaptak a gellénházaiak, így tavasszal továbbra is nyeretlenek

Zalaegerszeg - A megyei labdarúgó I. osztályban a 18. fordulóval folytatódtak a küzdelmek a hét végén.

Bozó Péter

Hévíz-Csács-NSE 2-1 (1-1)

Hévíz, 100 néző. Jv.: Novák R.

Hévíz: Balogh - Herbály, Filsi, Czibor, Rácz, Szi-Péter, Hetesi (Horváth), Nedelkó (Keszthelyi), Nagy, Karakai (Karvalics), Pálfi. Edző: Lendvai Miklós.

Csács-NSE: Kozma - Éder, Sági, Horváth Pé., Lepár, Csongár, Lukács (Bakos), Horváth Pa. (Szegleti), Mihalecz, Sziráki (Csik), Németh. Edző: Kovács Imre.

A forduló egyik rangadója a várakozásoknak megfelelően hatalmas küzdelmet hozott. A vendégek kezdték jobban a találkozót, már a 4. percben megszerezték a vezetést, azonban a hazaiak két percen belül válaszolni tudtak, majd fokozatosan átvették a mérkőzés irányítását. Több helyzetet is kidolgoztak az első félidőben, de csak kapufáig sikerült eljutniuk. A második félidő ki-egyenlítettebbé vált, főleg mezőnyben folyt a játék, azonban a mérkőzés vége felé közeledve a hévíziek 11-esből megszerezték a vezetést, az egygólos előnyüket pedig megtartották a lefújásig, így egy döntetlenszagú mérkőzésen nagyon értékes 3 pontot gyűjtöttek be.

Gólszerző: Czibor, Karakai (11-esből), illetve Mihalecz. Jók: Nedelkó, Nagy, Karakai, Czibor illetve Lepár, Csongár, Lukács.

Szerszámsziget-Zalalövő-Zalagrár Pókaszepetk 2-0 (2-0)

Zalalövő, 100 néző. Jv.: Bilicz A.

Zalalövő: Molnár I. - Szőke, Kellner, Csáki, Altinger, Zsoldos, Mavolo (Cseresnyés), Nagy D. (Kisharmadás), Kaszás (Tóth B.), Darabos (Herman), Tóth Á. (Kiss B.). Edző: Ostrom János.

Pókaszepetk: Gál - Huszár (Bánhegyi), Toplak B. (Szekeres), Lovrencsics, Száraz, Kovács M. (Pintyőke), Lukács, Toplak G. (Büki), Horváth A., Bertók (Viola), Hemela (Csécs). Edző: Lepár Attila.

A hazaiak gyors góllal kezdték a mérkőzést és az első negyedóra után két találattal vezettek. Ezután sokat esett az iram és a színvonal, a második játékrész kifejezetten gyenge játékot hozott. Ezen a napon a Zalalövőnek ennyi is elég volt a győzelemhez.

Gólszerzők: Tóth Á., Mavolo. Jók: Kellner, Mavolo, Tóth Á., ill. Száraz, Bertók. U19: Zalalövő-Pókaszepetk 1-7.

A zalaszentgróti Németh András (balra) küzd a labdáért Kapuvári Zoltánnal a Semjénháza–Zalaszentgrót (3–0) bajnoki mérkőzésen. Fotós: Gergely Szilárd

Semjénháza-Tisza-Ép Sipos Pékség Zalaszentgrót 3-0 (1-0)

Semjénháza, 150 néző. Jv.: Németh I.

Semjénháza: Szőke - Papp (Kocsis), Szollár, Kapuvári, Szép D., Latin, Kuzma (Orbán), Nagy M., Kovács, Mercigány (Nagy G.), Sifter (Kaczeus). Edző: Markek István.

Zalaszentgrót: Tóth Zs. - Csarmasz, Gájer F., Tóth P., Gulyás, Gájer P., Horváth, Kónya, Németh, Ferenczi, Vasas. Edző: Szarka Péter.

Izgalmas, nagy iramú mérkőzésen a hazai csapat felőrölte a csere nélkül felálló vendégeket. Ilyen arányban is megérdemelt hazai győzelem született. A Semjénháza a Zalaszentgrót együttesének további sportsikereket, a sportszerető szurkolóknak pedig utólag is kellemes húsvéti ünnepeket kíván.

Gólszerzők: Sifter, Kovács, Latin. Jók: Szollár, Kovács, Szép D., Kapuvári, ill. Gulyás, Tóth P. U19: Semjénháza-Zalaszentgrót 3-3.

Letenye-Nagykanizsa 0-2 (0-0)

Letenye, 120 néző. Jv.: Vincze G.

Letenye: Gyulai - Móricz (Kiss M.), Kovács K., Kiss Á., Proszenyák (Kovács Á.), Őri, Leon (Pap A.), Turi, Varga B., Markos, Horváth M. (Horváth Á.). Edző: Kiss István.

Nagykanizsa: Osbáth - Kotnyek, Papp T., Schuller, Hóbor, Novák (Kobra), Boros, Rácz (Orbán, Zsirai A.), Gyepes (Szakmeiszter J.), Péntek, Bene. Edző: Gombos Zsolt.

Kiegyenlített mezőnyjáték folyt az első félidőben, a 15. percben Horváth M. elől a kanizsai kapus felszedte a labdát. A hazaiak aktívabbak és kezdeményezőbbek voltak az első játékrészben. Szünet után az 50. percben Hóbor 35 méteres bombagóljával szereztek vezetést a kanizsaiak, amit az 58. percben, szintén Hóbor révén szabadrúgásból meg is dupláztak. Utána is mezőnyjáték zajlott, a hajrában a hazaiak előtt adódott két nagy lehetőség, de a ziccerek kimaradtak. Összességében a vendégek két lövéssel elvitték a három pontot, míg a letenyei szurkolóknak joggal volt hiányérzetük, hiszen csapatuk teljesen egyenrangú ellenfele volt a kanizsaiaknak ezen a mérkőzésen.

Gólszerző: Hóbor (2). Jók: Kovács K., ill. Hóbor.

Szepetnek-Olajmunkás Gellénháza 3-1 (1-0)

Szepetnek, 80 néző. Jv.: Papp Á.

Szepetnek: Horváth G. - Rákhely, Bedő, Grabant, Fuisz, Kalinics, Anger (Németh), Kollár (Horváth M.), Nagy, László (Bilák), Cs. Horváth. Edző: Grabant János.

Gellénháza: Dóra - Geráth (Bagó), Balogh, Horváth B., Pintér, Keszei, Bognár, Nikitscher (Bencze), Szabó (Dömötör), Horváth L., Odonics. Játékos-edző: Bencze Péter.

Kiegyenlített mezőnyjáték, küzdelem, éles párharcok jellemezték az első félidőt, melynek végén egy szögletvariációt követően Cs. Horváth vezetést szerzett a hazai csapatnak. A második játékrész elején egy jobb oldali beadást követően ismét Cs. Horváth fejesét a vendégek kapusa bravúrral védte, de a kipattanót a hálóba lőtte a szepetneki támadó. A Gellénháza támadott a szépítésért, de egy szögletet követően ismét a hazaiak szereztek gólt László révén. A hajrában a vendégek egy fejesgóllal szépítettek, de több helyzet nem adódott a kapuk előtt. Összességében a taktikus, fegyelmezett Szepetnek megérdemelt győzelmet aratott a sportszerű vendégekkel szemben.

Gólszerzők: Cs. Horváth (2), László, ill. Horváth B. Jók: Cs. Horváth, Rákhely, Nagy T., ill. Horváth B.

Horváth-Méh Kiskanizsai Sáskák-Lets Do It Technoroll Teskánd 4-1 (1-1)

Kiskanizsa, 100 néző. Jv.: Kocsondi J.

Kiskanizsa: Munkácsi - Ganzer (Németh), Csordás, Mulasics, Horváth G., Kovács (Földesi), Piecs (Somogyi), Kálcsics (Horváth Zs.), Ötvös, Dolmányos, Lukács. Edző: Sneff Ferenc.

Teskánd: Vas - Major, Magyar, Zsuppán (Standi), Toplak, Szabó Cs. (Millei), Hadrik, Németh (Gángó), Szabó T. (Sopronyi), Terbe, Palkó. Edző: Mándli Péter.

A hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, többnyire a vendégek térfelén folyt a játék. Negyedóra elteltével egy formás támadás végén váratlanul vezetést szerzett a Teskánd. Nem sokat kellett várni az egyenlítésre, majd a félidő hátralévő részében is a Kiskanizsa kezdeményezett, de gól nem született. Fordulás után nem nagyon változott a játék képe, viszont a vendégek egy kontra végén akár a vezetést is megszerezhették volna. A játékrész közepén az egyik hazai támadásból az előretörő Csordás lövése utat talált a hálóba. Ezt követően már meggyőzőbbé vált a kiskanizsaiak játéka, amely újabb gólokat eredményezett. Küzdelmes mérkőzésen a kapu előtt határozottabb hazaiak jutottak a három ponthoz.

Gólszerzők: Lukács (2, egyet 11-esből), Csordás, Földesi, ill. Németh. Jók: Csordás, Mulasics, Földesi, Lukács, ill. Palkó, Major. U19: Kiskanizsa-Teskánd 2-3.

Horváth Istvánt szereli a csesztregiek győztes találatát szerző Szalai Ádám (zöldben). Fotós: Katona Tibor

Lenti TE Sport 36-Femat Csesztreg 1-2 (0-1)

Lenti, 500 néző. Jv.: Varga P.

Lenti: Balogh B. - Fehér (Hermán), Kozári, Czigány, Sárkány (Sebők), Balogh M., Kondákor (Farkas), Kiss (Horváth Sz.), Horváth I., Horváth D., Völgyi. Játékos-edző: Sebők József.

Csesztreg: Fábián - Kasza, Molnár (Pál), Elek, Horváth R. (Kancsal), Bene (Szalai), Nagy N., Nemsics (Nagy R.), Kiss (dr. Fentős), Horváth M., Pethő. Edző: Fentős Pál.

Gólszerzők: Hermán, ill. Nagy N., Szalai. Jók: Horváth D., ill. Fábián (a mezőny legjobbja) és az egész csapat. U19: Lenti-Csesztreg 1-2.

A szomszédvári rangadó nagy küzdelmet hozott, az első félidőben inkább a két 16-os között folyt a játék. Az utóbbi évek hagyományaihoz hasonlóan, ahogy az lenni szokott, egy pontrúgásból Nagy N. megszerezte a vezetést a Csesztregnek. Szünetig ezt követően már nem alakult ki helyzet. A második félidőben a hazaiak támadólag léptek fel a védekezésre berendezkedett vendégek ellen. A Lenti előtt több helyzet is adódott, amit Fábián bravúrral védett. A mérkőzés vége felé egy ellentámadásból a Csesztreg bebiztosította a győzelmet, a hazaiaknak ezek után már csak a szépítésre futotta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!