Sport

2015.07.02. 09:39

Minden meccs egy osztályozó - Sok év után ismét a kiemelt bajnokságban a ZTE FC utánpótlása

Zalaegerszeg - Nem akármilyen izgalmak után harcolta ki a ZTE FC U17-es együttese a kiemelt bajnokságban való szereplést. Ráadásul a gárda az U16-os és az U19-es csapatot is magával viszik a legjobbak közé. Szabó Zsolt edző játékosaival örül a sikernek, de tudja, hogy nagyon kemény kihívások várnak rájuk.

Kerkai Attila

Korábban többször írtunk róla, hogy az MLSZ által szezon közben megváltoztatott versenykiírás értelmében az U17-es csapatok lettek jogosultak az élvonalba kerülésért kiírt osztályozón való részvételre és a ZTE FC-nél is kiemelt figyelmet kapott ez a korosztály. Mert éveken át nem sikerült a legjobbak közé jutnia az egerszegieknek, hiába volt az elmúlt két évben is csak egy lépésre ettől, például az U21-es korosztály. Szabó II. Zsolt januárban vette át az U17-es csapatot segítőjével, Bozsik Józseffel, az ősszel pedig Szarka Péter irányította a fiatalok munkáját.

- Az NB II észak-nyugati csoportjában élen álló, jól felkészített csapatot vettünk át, melybe az U16-ból öt játékost is felhoztunk - emlékezett Szabó II. Zsolt. - Azért, hogy ideális legyen a létszám, illetve hogy a fiatalabbak is fejlődjenek. Az érkezők közül tavaszra hárman standard játékosokká váltak. A bajnokság megnyerés után pedig következhettek az osztályozók.

Hogy a feljutásért kiírt párharcok miként sikerültek, arról már olvashattak nálunk. A Gyirmót elleni első körben a hazai 1-1 után idegenben 4-1-re nyertek a srácok, majd a paks elleni hazai 5-0 után senki nem gondolta, hogy a visszavágón a 70. percre ugyanilyen különbséggel vezet majd a Paks. De aztán a hosszabbításban Koltai Márk belőtte a továbbjutáshoz és a felkerüléshez szükséges gólt.

- A második félidőben már megfordult a fejemben, hogy nagy baj is lehet, de érdekes módon az ötödik paksi találat után elkezdtünk játszani és onnan már nem sok helyzete volt a hazaiaknak - folytatta Szabó II. Zsolt. - Mindkét oldalon kiütközött a nagy a tét, és hogy a félig még gyerek játékosok ezt nehezen tudták fejben elviselni. Tudom, sokan azt mondják, ebben a korban el kell dőlnie ezeknek a kérdéseknek is, de látni kellett volna a paksiakat, hogy sírtak. Ahogy, gondolom, mi is tettük volna, ha elbukjuk az osztályozót...

A Pakson kiharcolt feljutás után a ZTE FC U17-es csapatának tagjai és segítőik felszabadultan állhattak a kamera elé. A hátsó sorban balról az ötödik Szabó Zsolt. Fotó: Kertész Róbert

A szakvezető a csapata tagjai közül teljesítményéért kiemelte a bajnokságban 54 gólt jegyző, majd az osztályozókon még hat találatot berámoló Ekker Milánt. Az edző szerint Macher Dávid kapus, valamint a mezőnyjátékos Kovács Bence, Kovács Patrik, Rózsa Ruben, Meidl Zoltán, Szi Péter József és Vers Máté is sokat segített játékával és hozzáállásával. De a keret minden tagjának része van a sikerben. Aztán a jövőről is szót ejtettünk.

- A feljutást kiharcolók egyből az U19-es csapathoz kerülnek, persze nem mindenki, hiszen közben az MLSZ megszüntette az U18-as bajnokságot, így e két korosztályból alakul majd ki az U19-es csapat mondta szabó Zsolt, aki korábban három éven át az Illés Akadémián edzősködött. A következő szezon nem lesz sétagalopp, komolyabb ellenfelek következnek és az edzőknek is fel kell kötni azt a bizonyos alsóneműt. Mondhatjuk, hogy szinte minden találkozó osztályozó lesz a csapat számára viszont edződni és fejlődni csak így lehet, ami a későbbiekben kamatozik majd.

És végezetül a feljutást kiharcolók névsora, hiszen megérdemlik. Kapusok: Macher Dávid, Gáspár Bence, Tóth Kende. Mezőnyjátékosok: Meidl Zalán, Kovács Patrik, Rózsa Ruben, Kovács Bence, Szi Péter József, Szökrönyös Dániel, Horváth Leonard, Gábor Lukács József, Ekker Milán, Vers Máté, Péntek Botond, Horváth Marcell, Koltai Márk, Kocsis Patrik, Fehér Márk, Ferencz Zoltán, Horváth Tamás, Szekeres Péter, Bonyhárd Áron, Kobra György.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!