Sport

2016.05.27. 15:43

Nagy mezőny Karoson

Zalakaros – Pénteken a Hotel Karos Spa-ban az ünnepélyes megnyitóval és az első fordulóval elrajtolt a XXXV. Zalakaros Sakkfesztivál. Minden eddiginél több résztvevő és erősebb mezőny jött össze az idei viadalra.

Kerkai Attila

A megnyitón először Horváth Tamás, a verseny szakmai vezetője, egyben a Magyar Sakkszövetség alelnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük Novák Ferencet, Zalakaros polgármesterét és Seszták Tamást, a Magyar Sakk Szövetség elnökét. Horváth Tamás elmondta: soha nem látott erősségű és nagyságú mezőny indul az idei viadalon, hiszen a három csoportban nagyjából háromszázan ülnek asztalokhoz.

Novák Ferenc röviden bemutatta Zalakarost, melyről elmondta: az ország egyik legkisebb városa, ám a fürdő avatása óta 27 millió vendéget fogadott már.

– Örülünk, hogy házigazdái lehetünk ennek az eseménynek immár három és fél évtizede, s nagy köszönet jár a Magyar Sakk Szövetségnek a támogatásért és persze a Hotel Karos Spa-nak. Kifejezetten örülnénk, ha a versenyek mellett jutna idő mindenkinek ismerkedni a látnivalókkal is – említette a polgármester.

Seszták Tamás, a sakkszövetség elnöke (balról) a tegnapi megnyitón, mellette Horváth Tamás, a verseny szakmai vezetője

Seszták Tamás azt emelte ki, hogy Zalakaros továbbra is remek házigazdája ennek az eseménynek, amely Magyarországon a legnagyobbnak számít. Mindenkinek jó versenyzést kívánt, és azt, hogy a következő 35 évben is találkozzanak a sportág képviselői a zalai településen.

Ezt követően a viadal főbírája, Györkös Lajos ismertette a versenyzők legfontosabb tudnivalóit.

A csutis Horváth Ádám (balról) a nyílt magyar férfi bajnokság címvédőjeként kezdte meg a viadalt Fotó: Szekeres Péter

A hallgatóság soraiban ott volt Horváth Ádám, a Z. Csuti-Hydrocomp SK versenyzője is, aki a magyar nyílt férfi bajnokság címvédőjeként is várta a nyitányt.

– A mezőny ugyanolyan erős, mint volt tavaly, vannak nálam esélyesebb indulók is, így izgatottan várom a viadalt – mondta a nyitány előtt Horváth Ádám, aki természetesen a 113 főt számláló A-csoportba nyert besorolást. – Egy esztendeje a finisem sikerült nagyon eredményesre, most azt remélem, hogy a kezdésem is erősebb lesz, de sok minden függ a sorsolástól. A jó szerepléshez pár 2600 Élő-pont feletti versenyzőt is le kell majd győzni.

A mezőny tehát erős, hiszen 27 ország sakkozói ülnek asztalhoz a jövő szombatig tartó versengésben. A legerősebb, vagyis az A-csoport küzdelmeit a Hotel Karos Spa-ban rendezik minden nap 15 órától, a B és a C-csoport otthona pedig a Móra Ferenc Általános Iskola lesz.

A nemzetközi viadal mellett a karosi verseny egyben a nyílt magyar férfi bajnokság és az U20-as fiú és leány magyar bajnokság is.

Címkék#sakk#sport

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!