Sport

2017.08.07. 18:30

Hat zalai modellező is a mezőnyben - Jövő péntektől Naviga M-osztályú hajók világbajnoksága a Csónakázó-tavon

NAGYKANIZSA Augusztus 18. és 27. között rendezik meg a dél-zalai városban a Naviga M-osztályú hajómodellek világbajnokságát. A Csónakázó-tó vizén sorra kerülő seregszemléről a rendező Canissa Modellező Sport Egyesület és a városvezetés tartott tegnap sajtótájékoztatót.

Kühne László

Már zajlik a lázas készülődés a vb-re a helyszínen, és a tavalyi, itteni Európa-bajnokság jó kiindulási alapként szolgálhat az idei tíz napra.

- Tizenkilenc országból (Európától egészen a Távol-Keletig) érkeznek versenyzők a viadalra, akik összesen 730 hajóval neveztek a világbajnokságra - kezdte a tájékoztatást a szervezők részéről Lekszikov Zsolt, a CMSE elnöke. - Az említett hajómennyiséget 250 nevező fogja majd irányítani, akikkel természetesen érkezik technikai személyzet is. Velük együtt mintegy 600-800 ember lesz majd a tó körül a versenyek apropóján.

Mint megtudtuk, a világbajnokság megnyitójára augusztus 18-án, 18 órai kezdettel a tónál kerül sor, a futamok pedig valamennyi versenynapon reggel 8 órától délután 5 óráig tartanak.

- Két-három kialakított pályán zajlanak majd a futamok egyszerre és összesen 19 kategóriában, a fiataloktól egészen a szeniorokig folyik majd a versengés - fűzte hozzá Lekszikov Zsolt.

A tegnapi sajtótájékoztató résztvevői (balról): Cseresnyés Péter, Tóth Nándor és Lekszikov Zsolt - Fotó: Kühne László

A zalai színeket a magyar válogatott 42 fős kontingensében hatan képviselik: a junioroknál Kozári Gábor, Sajni Bercel és Szabadics Kolos indul, míg a felnőtteknél Boti Ferenc, Czimre Attila és Lekszikov Zsolt lesz a mezőny tagja - valamennyien a Canissa MSE versenyzői.

Cseresnyés Péter államtitkár és Tóth Nándor alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondták: a vb bizonyos értelemben a város részéről is egy kitörési pont, valamint a rendezvény illik abba a koncepcióba, mely alapján a Csónakázó-tó mint turisztikai célpont még jobban az érdeklődés középpontjába kerülhet.

A hajómodellező vb zárására augusztus 27-én 17.30-tól kerül sor, szintén a Csónakázó-tónál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!