Sport

2017.05.29. 18:05

NB II-III: Marad izgalom a végére - Egerszegen is lesz tét

ZALAEGERSZEG A másod- és harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban is elérkezik a zárás, hiszen már csak egy forduló van hátra a pontvadászatból. Az NB II-ben a ZTE FC vasárnap 0-0-t játszott a Vác vendégeként, az NB III-ban a Hévíz kikapott, a Tarr Andráshida pedig "kirándult" egyet Diósdra...

Zalai Hírlap Sport

A ZTE FC úgy utazott Dunaújvárosba, hogy a hatodik helyért még harcban állt, de a döntetlennel ezt az esélyt már elveszítette. A mérkőzésen az egerszegieknek megvoltak a helyzetei, ám ezúttal nem sikerült kihasználni ezeket, de ugyanezt a Vác is elmondhatja magáról.

- A sok hiányzó ellenére megpróbáltunk nyerni, Angyalnak volt talán a legnagyobb helyzete a találkozó során, de kimaradt a lehetőség - értékelt a találkozó után Csató Sándor, a ZTE FC vezetőedzője. - A göröngyös talaj sem kedvezett a jobb játéknak, a hajrában még Bobál is betalálhatott volna, ám összességében igazságos a döntetlen.

A ZTE FC csapata egyébként újoncot is avatott, hiszen Szabó Patrik csereként kapott lehetőséget a játékra. A ZTE neveltje 2000-es születésű, s ezzel az egyik legfiatalabb bemutatkozónak is számít az NB II-ben.

Ami pedig a többi pályán történteket illeti, a bajnoki címet már elnyert Puskás FC saját otthonában kapott ki 2-1-re a Balmazújvárostól, így a második helyért és a feljutásért abszolút nyílt a verseny. Méghozzá a Kisvárda és a Balmazújváros között, s hogy még pikánsabb legyen mindez: vasárnap Balmazújváros-Kisvárda találkozót rendeznek. Vagyis, jövőre a Puskás FC mellett egyikük biztosan NB I-es lesz. Az osztályból a két kieső neve már ismert (SZEOL SC, Cigánd), a harmadik a Kozármisleny, Cegléd, Csákvár hármasból kerül ki. Közülük vasárnap a ZTE vendégeként a Kozármisleny Egerszegen vizitál.

Angyal Zsolt is betalálhatott volna a Vác ellen, övé volt a legnagyobb helyzet Fotó: Pezzetta Umberto

Az NB III Nyugati-csoportjában a Hévíz kikapott (1-0) a III. Ker. TVE otthonában, a zalaiak kiesők lesznek. A Tarr Andráshida viszont furcsa mérkőzést "játszott". Elutaztak ugyan Diósdra, át is öltöztek, de az ellenfél mindössze hat játékost tudott nevezni, így elmaradt a találkozó. Dobos Sándor csapata megkapja a három pontot, az edző pedig egy jó kis kirándulásnak fogta fel a szombati napot.

- A klubvezetők előzetesen egyeztettek, hiszen a diósdiak gondjai ismertek, és már az előző, Kaposvár elleni meccsükre sem álltak ki - mondta a szakvezető. - Mi úgy készültünk, hogy játszunk, de mégsem kellett pályára lépni. Azt mondtam a srácoknak, fogjuk fel ezt a diósdi utat egyfajta csapatépítő kirándulásnak, hiszen mindenki jól dolgozott egész évben. A három pontot megkapjuk, de ettől függetlenül is már bent maradtunk az NB III-ban és a hetedik vagy a nyolcadik helyen zárunk. Márpedig ez, az én értékelésem szerint számunkra felér egy bajnoki címmel.

Az NB III utolsó fordulójában vasárnap a Tarr Andráshida az Ajkát, a Hévíz SK pedig a Videoton II csapatát fogadja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!