Sport

2016.08.21. 20:20

NB III: az Andráshida nyert, a Hévíz kikapott hazai pályán

Andráshida/Hévíz - A labdarúgó NB III Nyugati-csoportjában felemás mérleggel zártak a zalai együttesek: az Andráshida hazai pályán győzött, míg az ugyancsak hazai környezetben fellépő Hévíz kikapott.

Kerkai Attila

Hévíz SK-Diósd 1-2

Hévíz, 200 néző. Jv.: Derdák.

Hévíz: Jánosa - Bolla, Major M., Tóth B., Rácz - Szántó (Horváth M.), Kovács Gy., Szi P. - Horváth P. (Szabó D.), Pálfi D., Polareczki (Tóth G.). Vezetőedző: Székely Tibor.

Gólszerzők: Pálfi D., ill. Wágner (35., 59).

Az újonc Hévíz a csoport egyik meghatározó együttesét fogadta. A Diósd egy kapufát lőtt, de emellett nem sok helyzete volt, viszont még az első félidőben büntetőből előnyt szerzett. A második játékrészben sikerült egyenlítenie a Hévíznek, amikor Pálfi szelídített meg egy labdát a 16-osnál, majd a kint álló kapus mellett a jobb alsóba helyezett. Ám jött az újabb vendég gól, amikor egy szöglet után a Diósd megszerezte a győztes találatot.

Székely Tibor: Fájó de egy kissé alul teljesítettünk, és megjegyzem azt is, hogy a játékvezető érzésem szerint az első félidőben nem adott meg egy szabályos gólunkat. Nem találtuk a ritmust, utána már bátrabban jöttünk ki a pályára, viszont elkövettünk egyéni és taktikai hibákat.

Varga Márk, (kékben), az Andráshida játékosa egyik riválisával összpontosít a labdára a vasárnap esti találkozón Fotó: Katona Tibor

Tarr Andráshida- Sárvár FC 1-0 (0-0)

Zalaegerszeg, 100 néző. Jv.: Mód.

Andráshida: Horváth M. - Horváth T., Balla, Kalamár, Pesti - Marsai, Bíró (Takács), Varga (Baráth), Tóth L. ( Horváth Dániel) Szegleti - Vittman. Edző: Dobos Sándor.

Gólszerző: Horváth D.

A pont nélkül rendelkező vendégek az első tíz percben veszélyesebben támadtak, többször eljutottak a hazaiak kapujáig. Helyzetbe mégis egy rövid hazaadás után kerültek, de a zalai kapus tisztázott. A folytatásban a két tizenhatos között folyt a játék, helyzetek nélkül. Mindkét oldalon az utolsó passzok nem sikerültek, így a kapusok akár szabadságra is mehettek volna...Szünet után egy perc után emberhátrányba került a zalai együttes: Balla felesleges szabálytalansága után megkapta második sárgáját, és mehetett zuhanyozni. Vérszemet kapott a vasi együttes, de lendületük mindössze tíz percig tartott. A mérkőzés hajrájában Dobos Sándor jó érzékkel cserélt, Horváth Dániel beállt, és egy percre rá gólt szerzett. Küzdelmes,találkozón a zalaiak példásan küzdöttek a győzelemért.

Dobos Sándor: Örülök a győzelmünknek. Több okból is, mert egy félidő át emberhátrányban játszottunk, egy megerősödött Sárvár ellen. Példásan küzdöttek játékosaim, büszke vagyok rájuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!