Sport

2017.07.17. 16:25

Négy zalai csapattal - Az Egerszegi KK is nevezett a kézilabda NB II-re

ZALAEGERSZEG - Elkészült az NB II-es kézilabda bajnokságok csoportbeosztása, és örömteli módon gyarapodott a zalai résztvevők száma. A nőknél ugyanis mégis beadta nevezését a megyei bajnok Egerszegi KK. Vele együtt négy zalai csapat várja a sorsolást és a rajtot.

Kerkai Attila

A női kézilabda NB II 2017/18. évi sorozatára a Hévíz SK a Dél-nyugati-csoportba nyert besorolást, melynek küzdelmeit a Somogy megyei szövetség rendezi. Az Észak-nyugati csoportot Vas megye szervezi, s oda került az újdonsült Zala megyei bajnok, az Egerszegi KK. Nemrég még kérdéses volt, hogy indulhat-e a csapat a magasabb osztályban. Tamás Tamás, az EKK elnöke három hete úgy fogalmazott: szakmailag indokolt lenne a feljebb lépésük, ám a megfelelő hátteret is biztosítani kell ehhez.

- Sikerült egy kis plusz támogatásthoz jutnunk, de év közben mindenképp szükség lesz a forrásaink bővítésére - mondta Tamás Tamás, amikor a döntés hátteréről kérdeztük.

- Éreztük, hogy szakmailag szükséges az előrelépés, hiszen már 240 fős az egyesületünk. Elkerülhetetlen a koncepcióváltás, és a motivációt is meg kell teremteni a gyerekeknek, hogy a felnőtt csapathoz kerüljenek. Úgy érzem, meg kellett lépnünk az NB-es nevezést és azon leszünk, hogy megvesszük a lábunkat itt. Ahhoz, hogy még merészebb terveink lehessenek, még biztosabb anyagi háttér szükséges, de dolgozunk ezen is, és reméljük, hogy ehhez az NB II-es szereplés szintén segítségünkre lesz.

A csapat kialakításával viszont nem lesz sok dolga az EKK-nak, az ugyanis adott. A játékos-edző továbbra is Balogh Beatrix olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, illetve Európa-bajnok korábbi válogatott kézilabdázónk lesz, aki tavaly óta Zalaegerszegen él.

- A szakmai munka adott, a csapatot 2-3 poszton kell megerősíteni, de a megyei bajnokságot nyert együttessel vágunk neki az őszi idénynek - tette hozzá Tamás Tamás. - Tudjuk, hogy számunkra erős bajnokság lesz még az NB II, de menet közben felmérjük, hogy mindenképpen szükséges az erősítés, és ha igen, hány poszton.

És hogy a fiúk sem maradjanak ki a sorból: náluk a Dél-nyugati csoport bajnokságát a Zala Megyei Kézilabda Szövetség rendezi, és itt szerepel majd mindkét zalai együttes, vagyis a Keszthelyi Georgikon DSE és a Nagykanizsai Izzó SE is. A bajnoki küzdelmek szeptember közepén kezdődnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!