Sport

2015.07.01. 11:58

Nemzetközi csapatversenyen vettek részt a zalai horgászok

Kerkaszentkirály – Egy nemzetközi sorozat részeként a szlovéniai Dornaván vettek részt a múlt hétvégén a kerkaszentkirályi Kerka Horgász Egyesület tagjai.

Gyuricza Ferenc

Erről Gróf János elnök arról tájékoztatta lapunkat, aki azt is elmondta: a versenyen jórészt szlovén és horvát csapatok vettek részt, hazánkat négy taggal a kerkaszentkirályi egyesület egyedüliként képviselte. A versenyen a 14 csapat közül a magyar egyesület a 10. helyezést érte el.

A tagjaik közül ketten horgásztak eredményesen, saját szektorában Csótár János a 6. helyen végzett, míg Lakatos Roland a 4. legjobb teljesítményt nyújtotta. Az egyesületi elnök emellett elmondta azt is, hogy a nemzetközi sorozat következő eseményeként IV. Káli Kupa elnevezéssel Kerkaszentkirályon szerveznek versenyt. Erre július 18-19-én kerül sor a dél-zalai településen.

A verseny miatt a kerkaszentkirályi Kerka-holtágon július 18-án reggel hat órától másnap délután négyig a programban részt nem vevő horgászok részére a szervező egyesület általános tilalmat rendelt el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!