Sport

2016.11.28. 14:15

A ZTE FC most nagyon megérezte a hiányzókat

Zalaegerszeg - Valószínűleg nem arra számítottak a ZTE FC labdarúgó csapatának szurkolói, hogy a Vác megint megfricskázza az egerszegieket, de ez történt... Vasárnap a Vác hátrányból fordítva nyert 2-1-re, amivel a ZTE lépéshátrányba került.

Kerkai Attila

Méghozzá az élboly csapataival szemben, hiszen a kék-fehérek gyakorlatilag folyamatosan az elsők között tanyáztak a tabellán. Bár csak öt pont most is a hátránya az egerszegi csapatnak az élen állóval szemben, mégis, a ZTE FC jelenleg a hetedik. Ennyire szoros ugyanis a mezőny, ám ezt eddig is tudtuk.

A vasárnapi vereség azért fájó, mert tény, hogy a ZTE FC a bajnokság eddigi szakaszában túljutott az erősebb ellenfeleken, sőt zömében jó eredményeket ért el ellenük. Viszont éppen az olyan ellenfelekkel szemben hullajtott el sok pontot, akiket elvileg könnyebben legyőzhetett volna. És ezzel cseppet sem szeretnénk például a vasárnapi ellenfél, a Vác érdemeit kissebbíteni. Sőt, helyenként jobban is futballozott Nagy Tibor csapata, közben mindkét együttes kihagyott egy-egy büntetőt, a Duna-partiak pedig hátrányból fordítottak, ezért nem lehet megkérdőjelezni sikerük jogosságát. Az összkép alapján egy iksz még kijöhetett volna, de a ZTE FC szempontjából ilyen kiélezett szituációban, az sem számított volna jó eredménynek.

Bobál Gergelyt nagyon szorosan őrizték a váciak, de így is adott egy gólpasszt a támadó Fotó: Pezzetta Umberto

A vasárnapi találkozó után Csató Sándor, az egerszegi csapat szakvezetője is elismerte - ahogy fogalmazott - , kapkodó, pontatlan volt a játék és sok labdát adtunk el. Ráadásul azok, akik a korábbi meccseken jó teljesítményt nyújtottak - így például Jakab vagy Kretz is - is gyengébben teljesítettek, de félreértés ne essék, szó sincs arról, hogy ezen múlt volna bármi is. Az viszont most számított, hogy hiányzott néhány standard futballista a csapatból. Akik játszottak, közülük pedig többen meccshiányosak voltak. Nem tudni, hogy éppen emiatt, de például Daru Bence is kihagyta a büntetőjét. Vele kapcsolatban pedig felmerül más is. Neki játszania kell, hogy gólokat lőjön, ezt láttuk tavaly is, amikor NB II-es gólkirály lett. A csapatba érkezett viszont Bobál Gergely, aki hasonló kvalitású és típusú futballista. Mikor elkezdhették volna összegyúrni kettőjük játékát, akkor Daru éppen többször volt sérült, eltelt néhány hét és néhány meccs, Bobál pedig eredményesen játszott. Daru kimaradt, így az ősz végére a korábbiaknál is kevesebb meccs van a lábában, pedig neki éppen az kellene, hogy játsszon.

A ZTE FC-nek nem lesz könnyű a folytatás, hiszen szerdán Balmazújvárosba utazik Magyar Kupa-találkozóra. Vasárnap a Kozármisleny vendégeként lép pályára, majd érkezik az a Mosonmagyaróvár, amely már meg is előzte a ZTE-t a tabellán. Amikor az egerszegiek a Békéscsaba elleni találkozójukkal lezártak egy szériát, az ősz hátra lévő találkozóira - a nevek, és az elfoglalt helyezések alapján - akár még úgy is lehetett tekinteni, hogy verhetőbb ellenfelek következnek. Amit viszont most már tényleg el kell felejteni... Itt a példa rá, hogy nincs olyan kiemelkedő csapat ebben az osztályban, amelyet ne lehetne meglepni...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!