Sport

2016.09.23. 17:40

Olimpiai bajnokok Kanizsán

Nagykanizsa - A férfi vízilabda BENU Magyar Kupa B-jelű selejtezőcsoportjának küzdelmei pénteken kezdődtek a városi uszodában, ahol a házigazda OB I B-s Kanizsa VSE mellett a világsztárok sorát felvonultató Szolnoki Dózsa-Közgép, az UVSE, a Racionet Honvéd és a Tatabányai Vízmű képviseli az OB I-et.

Kühne László

A kanizsaiak nyitották az Újpesti VSE-vel a nap meccssorozatát (20-7 oda), melyre a környező iskolákból is érkeztek, így jó kétszázan látták a nagykanizsaiak bemutatkozó találkozóját. Akkor már lassan a szolnoki egység is befutott és a Szolnoki Dózsa valóban elhozta legfrissebb szerb olimpiai bajnokait is, és persze a magyar válogatottakat (Nagy Viktor, Vámos Márton, Varga Dénes, Kis Gábor). A dél-zalai városban köszönthették tehát Zivko Gocicsot és Andrija Prlainovicsot is, akik közül Gocicsot azon nyomban sikerült is megszólaltatnunk, így például az ötkarikás játékokat követő szerbiai ünnepről.

- Fenomenális volt, ahogy fogadtak minket Belgrádban - mondta a Szolnokon 2011 óta játszó vízilabdázó. - Örültünk, hogy végre olimpián lettünk aranyérmesek, de az otthoni ünneplés még elképesztőbb volt, hiszen a belgrádi főterén 50 ezer ember várt minket. Még most is beleborzongunk, ha rágondolunk.

Zivko Gocic, a Szolnok szerb olimpiai bajnoka célozza meg a kanizsai kaput a pénteki találkozón. A torna szombaton folytatódik
Fotó: Gergely Szilárd

Volt, akinek ismerős lehetett a nagykanizsai uszoda, hiszen a Dózsa vezetőedzője, ifj. Cseh Sándor például még általános iskolába is járt a városban.

- Apukám egy évig itt volt edző, s akkor vele voltam én is, sőt, pólóztam is a helyi klubban - fogalmazott a tréner. - Tényleg sok élményt szereztem itt, például éppen most egykori csapattársamat is üdvözölhettem.

A KVSE-Szolnok ilyen előzmények után kezdődött és a nagy kérdés az volt, hogy az OB I bajnoka ellen betalálnak-e Simonka Ferenc tanítványai. Nos, betaláltak...

Kanizsa VSE-Szolnoki Dózsa-Közgép 1-25 (0-6, 0-6, 1-7, 0-6)

Nagykanizsa, 150 néző. Jv.: Vogel, Tordai.

Kanizsa: Pelle - Bajó, Rózsavölgyi, Sipos, Kéri, Kaszper G., Szepesi. Csere: Kiss Cs. (kapus), Virt M., Kocsmár 1, Cserdi I., Kis Zs., Molnár D., Skriba. Vezetőedző: Simonka Ferenc.

A nap további találkozóin: Honvéd-Tatabánya 11-7, Honvéd-UVSE 14-8, A Szolnok-Tatabánya találkozó lapzárta után ért véget.

A torna szombaton 10 órától folytatódik.

Címkék#vízilabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!