Sport

2017.06.09. 13:35

Óvatos optimizmus - A Nagykanizsa Makón játszik a labdarúgó NB III-ért

NAGYKANIZSA - Az UFC Nagykanizsa megyei I. osztályban zalai bajnok labdarúgó csapata szombaton 17 órától az NB III-ért kiírt osztályozós párharc első találkozóját vívja a Makói FC ellen idegenben.

Kühne László

A Maros-parti város Erdei Ferenc téri stadionjában Gombos Zsolt edző együttese azzal a kellemes tudattal léphet pályára, hogy szereplésének köszönhetően hosszú idő után ismét téma a labdarúgás a dél-zalai városban. Ezért (is) valószínűsíthető, hogy egy kedvező idegenbeli eredmény az Olajbányász-stadion lelátóin is jól érzékelhető változásokat indukálna az egy hét múlva esedékes visszavágóra... Egyelőre azonban maradjunk az első mérkőzésnél. A kanizsaiak vezetőedzője csapatával együtt nagyon várja a makói meccset.

- A védő Boros Zoltán és a támadó Nagy Gergő a héten sérülés miatt nem végezhetett teljes értékű munkát, míg szintén a védelmet erősítő Kotnyek István munkahelyi elfoglaltság miatt nem lehet velünk ezúttal, még a keretben sem - kezdte a nagykanizsaiak szakvezetője, aki csapatával együtt már pénteken délelőtt útra kelt Makóra. - Nem is tagadjuk, hogy nagyon várjuk már az összecsapást. A dél-alföldiek roppant korrektek voltak, hiszen péntek késő délután a pályájukat edzés végett a rendelkezésünkre bocsátották - mi pedig viszonozzuk majd ezt a gesztust a jövő héten. Bízom abban, hogy jól jövünk ki a makói meccsből.

 

A nagykanizsa Szalai Dániel (balról) és a szepetneki Anger Tamás párharca a két csapat vasárnapi, szezonzáról találkozójáról. Előbbire ma újabb nagy feladat vár Fotó: Gergely Szilárd

Adódik a kérdés, mit lehet tudni az ellenfélről, és milyen módon tudták feltérképezni a Csongrád megyeieket az UFC Nagykanizsánál?

- Ez egy érdekes helyzet, hiszen míg nekünk az egyik népszerű internetes videómegosztó portálon elég sok találkozónk fent van, ellenlábasunkról ennyi információhoz nem tudtunk rögtön hozzájutni. Természetesen kiinduló pontjaink azért vannak, szakmai berkekből sikerült tájékozódni. Így többek között a Sárvár FC edzője, Kovács László beszélt megkeresésemre a Makóról. Hiszen tavaly szeptemberben a vasi NB III-asokat ejtették ki a sárga-zöldek a Magyar Kupából. Tudom, hogy milyen játékrendszerben futballoznak, illetve kiderült az is, hogy fiatal a csapatuk és van egy-két nagyon jó focistájuk. Elég, ha a gyors és agilis centerüket, Gémes Bencét említem, aki szórja a gólokat. Egy biztos, gólt kell szereznünk. A győzelemre játszunk vendégként is, ugyanakkor nem fogunk ész nélkül rohanni.

Az ellenfél
sajnos kevésbé használja
a közösségi médiát...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!