Sport

2016.03.24. 17:24

Rangadók a megyei I-ben, a II. osztályban Pölöskén is lépnek előre

Zalaegerszeg - A hétvégén újabb, több érdekes mérkőzés lesz a megyei labdarúgó-bajnokságban. Az I. osztályban Lentiben és Hévízen is rangadót játszanak, de a második vonal is tartogat izgalmasnak ígérkező csatát.

Bóbics László

Szinte minden körben van egy-két rendkívül fontos találkozó. Legutóbb Gellénházán, a bajnokság egyik meghatározó tudású együttese, a Csács-NSE gárdája vendégszerepelt. A meccs 1-1es döntetlennel végződött.

- Sajnos a téli felkészülésünk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna - kezdte Bencze Péter, a gellénházaiak egykor élvonalat is megjárt futballistájából lett trénere. - Néhányan sokkal kevesebb edzésen vettek részt, mint ami szükséges lett volna ahhoz, hogy ideális fizikai állapotban legyünk. Néhány hét múlva viszont remélhetőleg utolérjük magunkat, éppen ezért jó eredménynek tartom a döntetlent. Bár 1-0-ás vezetésünknél 11-eshez jutottunk, amit kihagytunk, majd mondhatjuk azt, hogy Kozma kivédte. Már a második büntetőt hibázzuk el a tavasszal. A hét végén Szepetnekre látogatunk, ahol nem könnyű a vendégek dolga, ennek ellenére remélem, hogy kellő lendületet ad a gárdának ez a döntetlen, és pontot, pontokat tudunk szerezi.

A Lenti TE és a Hévíz (bordóban) két hete még egymással vívott rangadót. Most is ez vár rájuk: Lentibe a szomszédvár Csesztreg, Hévízre pedig a Csács-NSE látogat Fotós: Katona Tibor

A másik oldalon Kovács Imre, a Csács-NSE trénere így fogalmazott:

- Legnagyobb ellenfelünk a rendkívül rossz talajú pálya volt - kezdte. - Igaz, a hazaiaknak is ugyanilyen göröngyös volt a talaj, de Bencze Péter gárdája remekül védekezett. Összességében igazságos volt az iksz. Szombaton ismét nehéz találkozó vár ránk. A bajnokság egyik nagy esélyese, a Hévíz vendégei leszünk. Itt biztos, hogy nem lesz rossz a talaj. Mint minden rangadó, ez is háromesélyes.

A fürdővárosiak a legutóbbi meccsen a Kiskanizsa ellen simán nyertek.

- Kötelező győzelem volt, nehezen indult, de jól végződött - jelentette ki Lendvai Miklós, a HSK edzője. - Annak külön örülünk, hogy azok a fiatalok, akik lehetőséget kaptak, éltek vele, kiemelkedőt produkáltak. Most rangadó következik, fontos meccs vár ránk.

Csúcstalálkozó lesz Lentiben, ahol a két szomszédvár, a Lenti TE és a Csesztreg csap össze.

- Az ősszel az első három meccsünket elveszítettük. Most kilenc pontot szereztünk belőle, úgy, hogy a Gellénházával és a Hévízzel késhegyre menő meccset játszottunk - fogalmazott Sebők József, az LTE trénere. - Öröm a tavaszi szereplésünk, de helyén kell kezelni. A hét végén a megye egyik legjobb csapata, a Csesztreg lesz a vendégünk. Fentős Pál barátom nagyszerű gárdát rakott össze. Hasonló mentalitású játékot várok, mint a Hévíz ellen. Egyébként is revansot kellene vennünk vendégeinktől, mert az utóbbi időszakban ellenük nem sokszor ünnepelhettünk. Végre jó lenne, s akkor egész közel kerülnénk a szűk élmezőnyhöz.

- Az előző fordulóban a nagyszerűen futballozó Zalalövő ellen 1-1-es döntetlent értünk el, úgy, hogy jó pár gólhelyzetet kihagytunk - kesergett Fentős Pál, a csesztregiek tapasztalt mestere. - Külső körülmények is beleszóltak a találkozó végeredményébe, de erről nem akarok már beszélni, lassan kezdem megszokni, hogy bizonyos körökben kiscsapatként kezelnek bennünket. Az LTE nemes ellenfél, jó játékosokkal, remek edzővel, nagyszerű feltételekkel. Jó meccsre van kilátás. Biztos sok néző lesz kíváncsi a párharcunkra.

A megyei II. osztály Déli-csoportjában az újonc Pölöske együttese a 2. helyen áll. A tavasz során elismerés illeti a bakiakat is, akik több meglepő eredménnyel lopakodnak előre a tabellán. A hét végén egymás ellen játszanak.

- Számos jó meccset játszunk, elég sok jól felkészített csapat van - mondta Balog Zoltán, a pölöskeiek trénere, aki a ZTE, a Vác, a Videoton és a Pécs gárdájában közel háromszáz NB I-es meccset játszott, s a válogatott címeres mezét is magára húzhatta. - A sikeres tavaszi szereplésünk elsősorban annak köszönhető, hogy most már heti kétszer edzünk. Fiatal a társaság, igaz, vannak a csapatban tapasztalt futballisták is, de egyre jobban lépegetünk előre. Ezen a kistelepülésen az összefogás az egyik legfontosabb. A polgármesterrel az élen odaállt mögénk a faluvezetés. Minden elismerést megillet a klubvezetés is. Több olyan támogatónk van, aki segítő jobbot nyújt, s ez a családias hangulat hozza a sikereket. Nem fogjuk megváltani a világot, mert kis település vagyunk, és az MLSZ kiírása nekünk nem kedvez. Jobb lenne, ha a tartalékbajnokság megmaradt volna, mert a csapatból kikerülő futballisták játéklehetőséget kapnának a fiatalok mellett. Ilyen lélekszámú községben, mint Pölöskén nem lehet összeszedni serdülő, és ifista csapatokat, mert ez képtelenség. Maga az ötlet ugyan jó, csak át kell gondolni, mert nagyon sok helyen ez kivitelezhetetlen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!