Sport

2015.09.03. 16:04

Románia ellen - Storck nehéz meccsre számít

Budapest - Péntek este a magyar labdarúgó válogatott az Üllői úton Románia legjobbjait fogadja Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen. Ha Bernd Storck csapata legyőzi az F-csoportban éllovas nagy riválist, szorosabbá teheti a harcot e hatos élmezőnyében.

A magyar csapat esetleges sikerével pontszámban utolérné riválisát, egyúttal esélyt teremtene az egypontos hátránnyal második északíreknek, hogy visszavegyék a vezetést a csoportban, ha a várakozásoknak megfelelően győznek a Feröer-szigeteken. Magyar siker és északír döntetlen esetén lenne igazán éles a helyzet, hiszen mindhárom csapatnak 14 pontja lenne. A magyar vereség viszont jószerivel bebetonozhatja a harmadik helyet a csapatnak, ugyanis akkor három körrel a vége előtt a románoknak már hatpontos előnyük lenne, ráadásul az északírek is megléphetnének öt pontra feröeri győzelmükkel.

A csoport harmadik találkozóján két csalódott válogatott csap össze: a finnek a tavaly világbajnoki nyolcaddöntős, jelenleg viszont nyeretlenül sereghajtó, újabb kapitányváltáson átesett görögökhöz látogatnak.

Bernd Storck tegnap sajtótájékoztatón arról beszélt: akár az egy ponttal is elégedett lenne ma este.

- Nem volt könnyű ez a hét számunkra, hiszen más-más állapotban érkeztek meg a játékosok az edzőtáborba, így az elején három külön csoportban gyakoroltunk. Végül azonban sikerült jó munkát végeznünk, és boldog vagyok, hiszen felkészültünk a mérkőzésre nyilatkozta Storck, aki megjegyezte, Elek Ákos és Juhász Roland is sérüléssel bajlódik, mindkettőjük esetében a csütörtöki utolsó tréning dönt majd arról, hogy pályára léphetnek-e.

A szövetségi kapitány leszögezte, a pénteki mérkőzésen a legfontosabb, hogy az első pillanattól kezdve szervezett legyen a csapat, és minden játékosnak maximálisan be kell tartania a rá szabott feladatokat.

- Nagy küzdelem lesz, tudjuk, hogy az egész ország várja a mérkőzést, de nekünk higgadtnak kell maradnunk, jól kell védekeznünk, és olyan ellentámadásokat kell vezetnünk, amelyek végén lehetőségeket alakítunk ki.

A kapuskérdéssel kapcsolatban a tréner megjegyezte, Király Gábor és Dibusz Dénes is remek formában van, és semmi sem indokolja, hogy változtasson.

Tőzsér Dániel, a válogatott középpályása kiemelte, az országnál talán már csak ők, a játékosok várják jobban az összecsapást.

- A román csapatot tisztelni kell, lehet, hogy az egy pont sokat jelentene majd a hátralévő négy mérkőzés végén, ugyanakkor döntetlenre játszani hatalmas hiba lenne - nyilatkozta a Queens Park Rangers futballistája.

Tőzsér arra kérte a magyar szurkolókat, hogy kizárólag őket buzdítsák, és ne foglalkozzanak az ellenféllel, mert bármiféle rendbontás vélhetően zárt kapukat jelentenen az október 8-ai, Feröer-szigetek elleni meccsre. Ami pedig akár sorsdöntő is lehet.

A várható magyar kezdőcsapat: Király Fiola, Juhász Kádár, Leandro Tőzsér, Nagy Á. Stieber, Lovrencsics, Dzsudzsák Nikolics. Játékvezető: Felix Byrch (német).

A magyar válogatott két helyet rontva a 37. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyet változatlanul a Copa Americán ezüstérmes Argentína vezet Belgium, valamint a világbajnok németek előtt. A mieinkkel együtt az F-jelű Európa-bajnoki selejtező-csoportban szereplő válogatottak közül a román csapat a 7., az északír a 41., a görög a 44., a feröeri a 75., a finn pedig a 92. pozíciót foglalja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!