Sport

2015.09.30. 14:52

Sok nézőre számít a ZTE FC, és hamarosan a stadion felújítása is kezdődik

Zalaegerszeg - Szombaton (18 óra) az ősz utolsó hazai mérkőzését játssza a ZTE FC NB II-es labdarúgócsapata a Szolnok ellen. A zalaiak készülnek és akciót is szerveztek, hogy minél többen legyenek a lelátókon, s ha minden igaz, hamarosan a stadion felújítása is elkezdődhet.

Kerkai Attila

Korábban bejelentették: a ZTE FC TAO-s pályázaton elnyert összegből a stadion gyepszőnyegének teljes felújítását kezdi meg, ezért az ősz utolsó hat találkozóját idegenben játssza a gárda. És a zalai klubnál szeretnék, ha a Szolnok elleni búcsú alkalmával sokan lennének a lelátókon.

– Minden középiskolást meghívtunk erre a találkozóra, személyesen jártunk a tanintézményekben – mondta el Kocsárdi Gergely klubigazgató. – Reméljük, hogy a nézőszámra is látványos hatással lesz ez az akció, de péntekig a klubházban lehet még jelentkezni. A találkozó szünetében minden jelen lévő diák neve bekerül egy kosárba, közöttük ajándékokat sorsolunk ki.

Ami pedig a pályát illeti: még az ősszel talajcsere zajlik le, valamint vízelvezető-, öntöző- és fűtésrendszer is kiépül az arénában.

És a ZTE-stadion felújítása nem áll meg a gyepszőnyeg teljes kicserélésével, hiszen korábban kormányhatározat született arról, hogy Zalaegerszeg stadionrekonstrukciójára 1,25 milliárd forintot biztosítanak központi forrásból. Ez a projekt kormányzati és önkormányzati beruházásban valósul meg úgy, hogy Zalaegerszeg a beruházó.

Akik szombaton a helyszínen búcsúztatják a csapatot, többek közt egy jó góllövő formában lévő Daru Bencét (fehérben a Balmazújváros ellen) is láthatnak játszani (Fotó: Pezzetta Umberto)

A munkálatoknak az eredeti elképzelések szerint 2014-ben kellett volna kezdődniük, de egy módosítással ez a dátum 2015-2016-ra változott. Arra voltunk kíváncsiak, vajon mikor kezdődhet el a beruházás és Bertók Sándort, Zalaegerszeg főépítészét kértük arra, hogy legyen segítségünkre ebben. Megtudtuk, hogy a nyilvános közbeszerzési pályázat kiírása heteken belül megjelenik. A pályázat nyertesének a kihirdetés után, de még 2016-ban 290 nap áll majd a rendelkezésére, hogy a tervezett munkálatokat elvégezze.

Az 1,25 milliárdos beruházásban megépül az északi (fedett) lelátó, továbbá tartalmazza a projekt a déli épületrész befejezését és kibővítését, illetve a stadion bejárata előtti parkoló kialakítását is. Ezen felül a keleti és a nyugati lelátók alatti vizesblokkokat is megépítik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!