Sport

2016.02.12. 15:04

Sundas mégis a ZTE FC-nél folytatja (frissítve)

Zalaegerszeg - A korábbi információkkal ellentétben mégis bővült még a ZTE FC labdarúgó csapatának kerete, ugyanis másfél évre szerződtették a román-görög állampolgárságú Anatolis Alexis Sundast.

Kerkai Attila

A ZTE FC szombaton a szlovén NK Velika Polana együttesével játszik felkészülési találkozót. Kedden éjfélkor járt le a téli átigazolási határidő a hazai labdarúgásban, s akkor a ZTE FC-nél is úgy fogalmaztak, hogy végleg kialakult az NB II-es csapat kerete a tavaszra. Közben viszont a néhány hete próbajátékon már a az egerszegi csapattal készült Anatolis Alexis Sundas helyzete fordulatot vett és pénteken a ZTE FC-nél bejelentették, hogy másfél évre szerződtetik a 22 éves védőt. Az átigazolási határidőn túl mindezt megtehették, hiszen Sundas csapat nélküli, szabadon igazolható játékosnak számított.

Sundas a mariboriak elleni találkozón: ő is csatlakozik Csank János együtteséhez Fotó: Szekeres Péter

A román-görög állampolgárságú labdarúgó a jelenlegi szabályozók szerint nem számít légiósnak, hiszen a Bp. Honvéd akadémiáján korábban (20 éves kora előtt) három évet is eltöltött, így „futballmagyarnak” számít. Sundas a téli felkészülési időszak alatt az NK Maribor és a Kozármisleny elleni találkozókon lépett pályára Csank János együttesében. Ezt követően is kapcsolatban maradt vele a klub és információnk szerint egy németországi kitérő után döntött végül úgy a játékos, hogy a ZTE FC-nél folytatja. A ZTE FC együttese tulajdonképpen a bajnoki főpróbáját tartja szombaton, amikor a szlovén III. liga egyik képviselőjével, az NK Velika Polana együttesével találkozik.

A szurkolók szempontjából fontos információ, hogy a mérkőzést 12 órára tűzték ki a stadion mögötti füves pályára, azonban – mint ahogy Kocsárdi Gergely tájékoztatta lapunkat napközben – ha olyan mennyiségű eső esne pénteken éjjel vagy szombaton napközben, akkor a mérkőzést esetleg később, a műfüves pályán rendezik. Este aztán ez a kérdés is eldőlt. A mérkőzést mindenképpen 12 órakor rendezik meg,  csupán annyi kérdés maradt, hogy a füves pályán, vagy a műfüvesen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!