Sport

2015.10.26. 15:49

Szerdán ZTE-Újpest Hévízen, Daru Bence szerint járt volna egy büntető

Zalaegerszeg – A ZTE FC NB II-es labdarúgó csapata pontot szerzett (1-1) vasárnap Gyirmóton, ami jó eredménynek számít, hiszen az éllovas otthonában sikerült mindez és egy rangadót, idegenben.

Kerkai Attila

Nincs sok pihenés, hiszen szerdán a zalaiak az Újpesttel játszanak a Magyar Kupa nyolcadöntőjének első felvonásán Hévízen. Gyirmótón szeretik a futballt, e felől nem lehet kétségünk. A nemrég átadott, teljesen megújult Alcufer Stadion pont olyan, amilyennek ma Magyarországon egy NB II-es élcsapatnak, egy élvonalba vágyó együttesnek rendelkeznie kell. Négyezer férőhelyes, kiszolgáló létesítményei átgondoltak, nem eltúlzottak és működik benne minden, ami kell a munkához, s ezt mi is tapasztaltuk.

Nem mellékesen pedig a házigazdák rugalmassága is ezt erősítette. S nem mellékesen volt egy rangadó is a Gyirmót és a ZTE FC között. Ahogy tudósításunkban megírtuk, az első félidő a Gyirmót felé billent, de a második már a zalaiaké volt, s ebben a két szakvezető, Bene Ferenc és Csank János is egyetértett.

Ahogy a zalaiak szakvezetője fogalmazott egy ilyen szintű csapat ellen jobban kellett volna kihasználni a lehetőségeiket, hiszen azok megvoltak, de persze a Gyirmót is lőhetett volna még gólt 1-0-as vezetése után. Amit még láttunk, hogy bár a második játékrészben tényleg a ZTE irányított, akadtak is lehetőségei. Viszont igazából nem tudta nyomás alá helyezni a gyirmótiak kapuját, s nem sikerült kibillenteni a hazaiakat a „komfortzónájukból”, hogy hibázzanak. Egészen a 89. percig, amikor bal oldali szöglet után Sebők még nagyot védett, de a kipattanót Babati Benjamin már bevágta a kapuba, s ezzel egyenlített a ZTE FC.

Támad a ZTE FC, Patvaros és Daru a „gúla” csúcsán, de nem egy ilyen jelenet után született meg a zalaiak gólja a Gyirmót ellen, hanem Babati jókor ellőtt és pontos labdája ért célba vasárnap Fotó: Szekeres Péter

– Nem lehetett gondolkodni annál a szituációnál, meg kellett lőni, pedig sokan álltak előttem – említette Babati Benjamin. – Örülök, mert ebben a szezonban nem nagyon ment a góllövésez, de most kellett a csapatnak és nekem is. Az első húsz percen kívül szerintem jobbak voltunk, és akadt véleményes eset is. Nem kétséges arra gondolt, ami Daru Bence közreműködésével történt. A zalai támadó kétszer is büntetőt reklamált, s hétfőn higgadtan értékelte a két szituációt.

– Az első félidőben jó labdát kaptam, átvettem, mellettem ott volt Lázár és beleütött a labdába. Még hangja is volt neki, azt nem mondom, hogy szándékos volt, de ez büntetőt ért volna – vélte Daru Bence. – A másodiknál már azt mondom, hogy amikor Sebők kapussal összecsaptunk volt kontaktus, adtak már meg ilyenért büntetőt, de azt is el kell ismerni, hogy nem feltétlen százszázalékig. Azt gondolom, hogy jó és élvezhető mérkőzést játszottunk, s kicsit és is bosszús vagyok magamra, mert két nagy helyzetem is akadt, de rossz döntéseket választottam. Viszont nem értünk el rossz eredmény, Gyirmóton ikszelni cseppet sem az.

A ZTE FC szerdán a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az Újpesttel csatázik, méghozzá Hévízen 13.30.tól. Mindezt azért kell kihangsúlyozni, mert még hétfőn is bizonytalan volt a helyszín, hiszen a biztonságtechnikai szempontból kiemelt kockázatúnak minősített találkozó kapcsán a rendőrség és a ZTE FC is „bejárást” tartott a hévízi stadionban, s ekkor döntöttek véglegesen a helyszínről. Kocsárdi Gergely klubigazgató arról tájékoztatott bennünket, hogy a hazai, vagyis a zalai szurkolók Hévízt Zalaegerszeg felől érkezve a nemebüki lejárótól közelíthetik meg, és a stadiont környező utcákban is várható rendőri irányítás. Továbbá, hogy a mérkőzésre összesen 800 belépőt értékesíthetnek, s ebből 200-at a vendégszurkolóknak kell fenntartaniuk.

Kedden a ZTE székházban jegyelővételre is nyílik lehetőség, a meccs napján pedig a helyszínen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!