Sport

2016.08.22. 16:15

Tízen még hibátlanok - Kedden dupla forduló a keszthelyi sakkversenyen

Keszthely - A vasárnap kezdődött 35. Nemzetközi Sakkverseny, amely egyben a Hévízi László Emlékversenyt is magába foglalja, már a második fordulón jutott túl.

Kerkai Attila

A szép hagyományokkal bíró rendezvény megnyitójáról már beszámoltunk. Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere nyitotta meg a viadalt, köszöntve a 90 főt számláló mezőnyt. Horváth Tamás, a Magyar Sakkszövetség alelnöke pedig a városnak köszönte meg azt, hogy továbbra is a rendezvény mellett áll, és segíti a szervezőket, ami a magyar sakksportnak is fontos.

Az első helyen rangsorolt Hujbert Flórián is még annak a társaságnak a tagja, akik még nem hibáztak a viadalon
Fotó: Katona Tibor

A mezőny hétfőn már a 2. fordulón jutott túl, és egyelőre tíz sakkozó mérlege hibátlan még. Köztük van a legmagasabb Élő-ponttal (2442) rendelkező Hujbert Flórián is, aki szintén esélyese a vasárnapig tartó viadalnak.

Kedden viszont mozgalmas nap következik, hiszen ezen a napon dupla fordulót rendeznek a VSZK-ban zajló viadalon. A harmadik fordulót 8.30-tól, míg a negyediket 16.30-tól rendezik meg, úgyhogy ma sem unatkoznak majd a sakkozók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!