Sport

2017.01.07. 19:45

Továbbjutott a címvédő Villa Negra

Szombaton délben a hévízi sportcsarnokban elkezdődött az idei Kerub Kupa, amely - számítva a jogelőd Tavirózsa Kupákat is - immár a 26. év eleji megmérettetés a fürdővárosban.

Varga Andor

Az erőpróbán ezúttal a szokottnál kevesebb csapat indult, ami annak köszönhető, hogy ezen a télen hétvégére esett karácsony és szilveszter is, két időpontot kilőve a teremlabdarúgó-viadalok szervezőinek naptárából. Így történhetett meg, hogy január 7-8-án a térségben több nívós torna is összezsúfolódott , a csapatoknak pedig választaniuk kellett ezek közül.

A Kerub Kupa egyik szervezője, Fóth Gyula elmondta: egy büki viadal miatt az erőpróba kilenc olyan vasi csapatot veszített el ezúttal, amelyek a korábbi években rendszeres vendégek voltak Hévízen.

A Lap-Land (narancssárga mezben) és a Café Róma keszthelyi „városi rangadót" vívott a csoportban. A találkozó 3-3-as döntetlennel zárult Fotó: Katona Tibor

Ennek nyomán változott a Kerub Kupa lebonyolítása is. Tegnap az egyik csoport küzdelmeit rendezték meg (továbbjutók: Café Róma, Mi-Ti-Szó, Lapland, Victoria, valamint a címvédő Villa Negra), ma pedig délelőtt 9 órától újabb csoportmeccsekkel folytatódik a viadal. Délután, 12.40 órától középdöntős szakasz következik a vetélkedésben, majd 16 órától jön a nyolc között az egyenes ki-esés - zárásként pedig 18.38-tól a döntő.

A végére pedig - akárhány az induló - azért csak egy maradhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!