Sport

2017.06.30. 19:15

Túrázók új kihívások előtt - A rövidebb utak mellett teljesítménytúrákat is terveznek még

TÚRÁZÁS Két hosszabb túraútvonal teljesítését is tervezik a Nagyot álmodtam! Túrázz velem! fantázianevű lenti csapat tagjai.

Korosa Titanilla

Két éve szervezte meg Hara Henriett túravezető az első csapatot a fenti elnevezéssel. A felhíváshoz aztán egyre többen csatlakoztak. Ma már 50-60 túrázó is elindul a túravezetővel és segítőivel hosszabb és rövidebb utakra.

- Első alkalommal 33-an gyalogoltunk Lentiből Lendvára - kezdte Hara Henriett. - A túra sikere nagy lavinát indított el. A Dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelőintézet egészségfejlesztési irodájának felkérésére gyalogló és természetjáró túraklub alakult. Az idei a harmadik évünk. A felnőtteknek hosszabb távú, a gyerekeknek rövidebb, maximum öt kilométeres kirándulásokat szervezek.

A túrázók zöme minden eseményen részt vesz, de folyamatosan csatlakoznak újabb résztvevők, illetve többen érdeklődőnek és tervezik elkezdeni a túrázást.

A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra második szakaszán részt vevő csapat Jákon. Középen elöl Hara Henriett, balján Pál Sándor

- Az idei év számunkra január végén indult el, egy 14 km-es havas túrával, amelyen 44-en vettünk részt - mondta Henriett. - A második utunk az üveghuták földjére, azaz Tormaföldére és a Vétyemi-ősbükkösbe vezetett februárban. Márciusban elindultunk a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrán, ami Írottkőtől Szekszárdig tart. Az útvonal teljes hossza 540 km. Ezt mi szakaszokra bontjuk. Sokan csatlakoztak hozzánk, 66-an indultunk el az első útra. Busszal utaztunk el Velembe, onnan már gyalogoltunk Írottkőig, ahonnan a túra kezdődött. Ez alkalommal is, mint mindig, készültem rövid ismeretterjesztő elő-adással és motiváló gondolatokkal. Ezen a túrán vezettem először ilyen nagy létszámú csoportot. Igyekszem az útvonalakat előre bejárni, hogy a csoporttal már biztosan haladhassunk. A 35 km-es túrán többen átlépték a határaikat és igazán jól sikerült ez a kirándulás. A legfiatalabb résztvevő 9 éves volt, de csatlakoztak nyugdíjasok is, akik ugyanúgy teljesítették a távot. Tavasszal letudtuk a túra második szakaszát, ami Szombathelytől Molnaszecsődig tartott, 32 km hosszan. Ezt 53-an teljesítettük. A harmadik szakaszt pedig nemrég jártuk meg 47-en. Mindig onnan folytatjuk, ahol előzőleg abbahagytuk, vagyis most Molnaszecsődtől Iváncig mentünk 30 km-t. A negyedik szakaszra pedig augusztus vége felé indulunk. Ez jelvényszerző túra, minden állomáson pecsétet kapunk a "túrafüzetbe". Most 100 km körül tartunk, terveink szerint a következő két évben a végére érünk az 540 km-nek.

A csapat következő célja pedig még idén a 89 km-es Papp Simon útján elnevezésű olajos körút jelvényszerző körtúra, aminek útvonala Lentit is érinti több környékbeli településsel együtt. Tíz ellenőrző pontja van, hat szakaszban teljesítik majd, aminek végén megkapják az olajos körút jelvényét.

- Segítőim (Pál Sándor, Budaházi Mónika és Markó Richárd) nélkül nem menne mindez ilyen gördülékenyen - tette hozzá Hara Henriett. - Idén elvégeztük még a túravezetői tanfolyamot is, hogy ha már ezzel foglalkozunk, legyen mögöttünk tartalom. Szeretnénk oktatóinkat is meghívni Lentibe, hogy megmutassuk nekik a tág környezetünket, ahonnan a mi túrakarrierünk elindult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!