Sport

2017.06.10. 12:25

Valóban, micsoda idők voltak!

A horvát labdarúgás legnagyobb elcsalásának tekintik ma is, amikor 1999-ben az NK Rijeka labdarúgó-csapata nem nyerhette meg a bajokságot délnyugati szomszédunknál.

Kühne László

Tizennyolc esztendeig nyomaszthatta mindez a tengermellékieket, mígnem az elmúlt hétvégén hivatalosan is átvehették a bajnoknak járó serleget, ráadásul éppen a legnagyobb rivális, a zágrábi Dinamo otthonában.

S hogy miért lehet számunkra külön is érdekessége annak, hogy a HNK Rijeka történetében először ünnepelhetett első ligás bajnoki címet? Nos, az 1998-99-es idényben volt magyar labdarúgója is a fiumeieknek Sztipánovics Barnabás személyében, aki éppen a ZTE FC-től került 1997-ben Horvátországba.

Sztipánovics Barnabás a kép bal szélén egy ZTE FC-III. Kerület TVE mérkőzésen az NB I-ben. Az egerszegi évekre ma is szívesen gondol vissza és örül, hogy végre az NK Rijeka is bajnok lehetett
Fotó: Zalai Hírlap archív

Barnabás a labdarúgó második vonal 1993-94-es idényében, annak is Nyugati csoportjában még a Beremendi Építőkben szerepelt - amikor a Nagykanizsai Olajbányász bajnokként, a Zala-egerszegi TE osztályozó után lépett fel az NB I-be, no és ne feledkezzünk meg a szintén élcsoportbeli Keszthelyi Haladásról sem -, majd a Zetéhez kerülvén lett első osztályú labdarúgó.

- Ahogy láttuk, a legnépszerűbb közösségi oldalon serényen lájkolta is a fiumei ünneplést érintő bejegyzéseket. Vagyis ennyire megérintik még az ottani történések?

- Mit is mondhatnék erre, a pályafutásom kezdetét, a fiatalságomat juttatja eszembe, a horvát kikötővárosban 1998-2000 között szerepeltem - kezdte az egyszeres válogatott, idén 42 esztendős labdarúgóedző. - Lángol a szívem, amikor ezekre az évekre gondolok, persze ezek között a zalaegerszegi időszaknak is fontos helye van.

- Egerszegről hogyan vezetett az útja az Adria partjáig?

- A Zetétől először az NK Beliscéhez kerültem, ott a horvát másodosztályban szerepeltem és a 97-98-as idényben támadóként szereztem 26 gólt, így lecsapott rám a Rijeka. Nem voltam azonban náluk egyből a kezdő tizenegy tagja, elsőként Nenad Gracan edző a negyedik fordulóban szerepeltetett, rögtön gólt is szereztem, amivel gyakorlatilag megváltottam a helyem a kezdőbe.

- Őrült szezonja lehetett, hiszen a mindent eldöntő utolsó meccsükön az amúgy tízezresnek hitelesített rijekai Kantrida-stadionban 26 ezren zsúfolódtak össze az Eszék ellen...

- Nézze, a horvátok a vb-bronzuk után voltak, az ottaniak temperamentuma is ismert mindenki előtt. Ha ott megy egy csapatnak, az őrület óriási. Az utolsó előtti fordulóban a Hajduknál úgy nyertünk 3-1-re Splitben, hogy 40 ezer ember volt a lelátókon. Szóval az utolsó körben az NK Osijek ellen nyernünk kellett volna, de egy-egyre végeztünk, így az akkor politikailag még jobban futtatott Dinamo, akarom mondani, Croatia Zagreb nyerte a bajnokságot.

- Házi (társ)gólkirály lett, hiszen a bajnokságban 14 találatot szerzett, de külön érdekessége történetének, hogy az ominózus Eszékkel szembeni meccsen gólpasszt is jegyezhetett - volna...

- Igen, én adtam be azt a labdát, amiből gól született, csak éppen a játékvezető lesre hivatkozva nem adta meg. Később bebizonyosodott, nem volt az, így aztán maradt az 1-1-es döntetlen, mi pedig nem lehettünk bajnokok. Mindenkit sokkoltak a történések, döbbenet uralkodott a stadionban, de nem csupán ott, hanem az egész régióban is.

Bajnoki címet a szlovén Mariborral ünnepelhetett, kétszer is. Rijekában nem jött össze...
Fotó: archív

- Jól érzem, azért megkedvelték kint?

- Büszkén mondhatom, olyannyira, hogy még magyar zászló is kikerült idővel a kerítésre és jó néhányszor hallottam, hogy felharsan a "Sztipa, Sztipa..." rigmus.

- Hogy érzi, elégtétel a mostani bajnoki cím az ottaniaknak?

- Nos, az biztos, hogy megérdemelték, végre olyan tulajdonosi, szponzori kör áll a klub mögött, melyre alapozhatnak, ráadásul a szlovén Matjaz Kek személyében roppant felkészült edzőjük is van. Tudom, miről beszélek, hiszen két évig a Maribornál, 2000-2002 között volt a pályaedzőm, sőt még vezető-edzőként is ténykedett, amikor ott futballoztam.

- Focizik talán még jelenleg is?

- Edzősködni edzősködöm, hét évig voltam a Siklós trénere, de éppen most köszöntem el a baranyaiaktól, amúgy szarvasmarhateleppel, illetve sertésekkel foglalkozom.

- Azért nyugtasson meg minket, a zalai futball és az NB I-es megyei rangadók is eszébe jutnak?

- Viccel velem? Most kezdjem el sorolni annak a Zetének az összeállítását, amelyben Preisinger Sanyitól Lendvai Mikiig játszhattam együtt, vagy említsem Fujsz Ferit, esetleg Zsazsát, tehát Szabó II Zsoltot? Ahogy már mondtam, fiatalságomat juttatják eszembe, ha ezekre az évekre gondolok, megannyi élmény, nagy meccs, amit az ember emlékezetéből kitörölni nem lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!