Sport

2016.06.17. 18:59

Vasárnapi roncsderbi

Kustánszeg - Beindul a nagyüzem a kustánszegi Göcsej Ringen, legalábbis abból a szempontból, hogy vasárnap itt rendezik meg a roncsderbi országos bajnokság 2. futamát.

Kerkai Attila

A nyitányon már túljutott a mezőny, hiszen Szombathely volt az első állomás, ahol a Kustánszeg SE versenyzői is rajthoz álltak. A zalaiak pedig ott folytatták, ahol tavaly abbahagyták, hiszen öt első helyet sikerült megnyerniük. Mindez a klub vezetői számára is megnyugtató, hiszen 7-8 versenyzővel indultak, és ők tudták hozni ezt a gazdag eredménysort. Ráadásul úgy, hogy a a Kustánszeg több korábbi versenyzője az idén már hiányzik soraikból, akik átnyergeltek a ralikrosszba és ott is sikeresen szerepelnek.

A jobb zalai eredményei az 1. futamból. Ifi 3: 1. Bakos Bence, 2. Klitza Dominik. Széria kicsi: 5. Karbovszky Ferenc. Széria közép: 1. Kailali Alex. Ütközéses: 1. Ungi Károly. Női: 1. Szabó Brigitta. Szuper: 1. Kailali Alex, 4. Karbovszky Ferenc, 5. Ungi Károly.

S máris itt az újabb kihívás, ráadásul hazai környezetben. A Kustánszeg SE rendezi ugyanis a roncsderbi országos bajnokság 2. futamát a Göcsej Ringen, vasárnap 9 órai kezdettel. Reggel gépátvétel, majd időmérő zajlik, utána pedig sorban jönnek a futamok. Megállás csak a pálya karbantartása idejéig lesz, a nézők várhatóan 30 rajtot láthatnak, ahol biztos nem lesz hiány a látványos borulásokból és ütközésekből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!