Sport

2015.11.14. 17:55

Vereség a teke rangadókon

Zalaegerszeg - Rangadókat játszottak a hétvégén a zalai szuperligás tekecsapatok.

Mindkét együttes közvetlen riválisa ellen lépett pályára. A ZTE ZÁÉV női csapatára várt nehezebb feladat Budapesten éllovas   Rákoshegyi VSE  I ellen. A férfiakra  hazai környezetben az előttük álló Répcelakot fogadták.

A  fővárosi mérkőzésen remekül kezdett  a ZTE ZÁÉV. A zalaiak az első körben valamennyi meccspontot begyűjtötték, és hetven fás előnyre tettek szert. A folytatásban alaposan beleerősítettek a házigazdák, gyorsan ledolgozták fa hátrányukat, mellette a három meccspontot is begyűjtötték. A  találkozó végére a  több fát is ütöttek ellenfelüknél, a legkisebb különbséggel megnyerték a rangadót. Megerősítették vezető helyüket a tabellán. Rákoshegyi VSE I. – ZTE ZÁÉV 5:3 (3346 : 3308).

A férfiak nagyából  másolták a  zalai hölgyeket. Az első körben Fehér Z. és Járfás biztosan győzött. Takács gyengén kezdett cserélni  kellett Farkas azonban csak kozmetikázni tudott kettőjük eredményén. A zalaiak 2:1-re vezettek, és 44 fa volt  a meccs előnyük. A  második sorban dobó  játékosok gyorsan eladták a fa előnyt. Nem tudták felvenni a versenyt az a jól dobó vendégekkel szemben. A házigazdák meglepetésre kikaptak hazai pályán, és elveszítették veretlenségüket. A  vasi együttes megerősítette második helyét  a tabellán. ZTK FMVas – Répcelak  2:6 ( 3488 : 3540).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!