Sport

2017.02.08. 19:00

ZTE FC: a jó meccs a cél

Zalaegerszeg - A szombati (14.00), Újpest elleni Magyar Kupa-mérkőzésre készülő ZTE FC kapusedzője, Vlaszák Géza szerint nagyon komoly ellenfél vár rájuk, de a cél, hogy egy jó meccset játszanak. Az egerszegiek szerdán és csütörtökön a Puskás Akadémián edzettek, illetve edzenek.

Kerkai Attila

Szurkolói szempontból is érdekes mérkőzést rendeznek szombaton, hiszen az Újpest nem mostanában járt Zalaegerszegen. Ami biztos, hogy a két táborhoz más csapatok velük szimpatizáló szurkolói csoportjai is csatlakozni akarnak. A ZTE FC jelenlegi kapusedzője, Vlaszák Géza pedig ismerheti mindkét klub szimpatizánsainak habitusát, hiszen a ZTE FC mellett 2002 és 2006 között az Újpest kapuját is védte. Szerinte olyan nincs, hogy az Újpest ne vegyen komolyan egy mérkőzést...

- Ismerem azt a miliőt, ami a lilákat körülveszi, s olyat nem engedhet meg magának, már csak a szurkolói miatt sem az Újpest, hogy ne a legélesebb együttesével álljon ki - vélekedett Vlaszák Géza, amikor a közelgő mérkőzéssel kapcsolatban megkerestük. - A felnőtt együttes tagjai, illetve a mellette dolgozók már kicserélődtek azóta, hogy eljöttem Újpestről, de a klubnál természetesen megvannak a régi kapcsolataim. Az egyik legjobban játszó csapat idehaza az Újpest, amely az utóbbi időben a Magyar Kupában is komoly eredményeket ért el. Tavaly döntős volt, 2014-ben pedig megnyerte a kupát. A Megyeri úti stadion felújítása miatt egy ideje már nem játszott otthon az Újpest, úgyhogy az idegenbeli környezethez is alaposan hozzászokhattak mostanra a lilák. Összességében ez egy jó csapat, nagyon veszélyes játékosokkal, hogy csak néhányat említsek, mint Bardhi, Cseke, Balázs Benjamin vagy Diarra. Miután az átigazolásból még ki van zárva a fővárosi csapat, együttesük jó ideje együtt játszik, úgyhogy kiforrott társaságról beszélhetünk.

Vlaszák Géza tudja, hogy az Újpesttel szemben milyenek a szurkolói elvárások, de abban bízik ő is, hogy a ZTE FC jó mérkőzést játszik itthon, s akkor a hazai drukkerek is elégedettek lehetnek
Fotó: Katona Tibor

Vlaszák Géza természetesen a ZTE FC együttesét is képesnek tartja arra, hogy az Újpesttel egy jó mérkőzést játsszon.

- Idehaza lépünk pályára, s jó, hogy újra tétmeccset játszhatunk. Az Újpest elleni mérkőzés visszahozhatja valamelyest azt a hangulatot, ami már régen nem volt - mondta el evvel kapcsolatban Vlaszák Géza. - Nálunk is vannak értékes játékosok és egy jó mérkőzést szeretnénk játszani idehaza, remélhetőleg egy jó eredménnyel a visszavágóra. Készülünk, s azt gondolom, futballistaként mindenkinek ki kell használnia egy ilyen lehetőséget, hogy megmutassa mit tud.

A ZTE FC szerdán Felcsútra utazott, méghozzá edzeni. Délután az ottani fűtött edzőpályán gyakorolt Csató Sándor együttese és csütörtökön is lesz még egy edzésük a Puskás Akadémián, pénteken viszont már itthon lesz a társaság. A csapat az ősz óta nem tudott füves pályán gyakorolni, s az időjárás sem volt éppen kegyes. Itthon a centerpálya fűtését megkezdték, de a hét közepén még nem lehetett rámenni. A hátsó füvesről ugyan leolvadt a hó, ám a talaj nagyon mély a fagy és a csapadék következtében. A mostani kiruccanással viszont a szombati találkozót megelőző három napban füves pályán gyakorolhat a ZTE FC, pénteken pedig már idehaza is.

A ZTE-stadion játéktere szombatra - köszönhetően a fűtésnek - remek állapotban lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!