Sport

2017.06.12. 13:05

A ZAC hozta a legtöbb zalai érmet az ob-ról és a KVDSE-nek is jutott egy

ZALAEGERSZEG/KESZTHELY Az idén korai időpontot választottak a felnőtt atléták magyar bajnokságának, melyet Székesfehérváron rendeztek meg a hét végén. A Zalaszám-ZAC négy ezüstéremmel zárta a háromnapos viadalt, míg a Keszthelyi VDSE szintén szerzett egy bronzérmet.

Kerkai Attila

Az idei volt a 122. országos atlétikai bajnokság, amit a Magyar Atlétikai Szövetség rendezett meg, és az évszám is mutatja: az egyik legrégebbi múltra visszatekintő országos bajnokság az atlétáké idehaza. Az idén Székesfehérvár adott otthont a rangos megmérettetésnek, a zalaegerszegi atléták közül többen érmes reményekkel utaztak a bajnokság színhelyére.

Veiland Violetta magabiztosan szerezte meg az ezüstérmet a női súlylökésben

Amit a Zalaszám-ZAC-nál nagyon sajnáltak, hogy az Angliában tanuló Szűcs Valdó ugyan készen állt a bajnokságon való részvételre, azonban vírusos megbetegedése miatt nem tudott indulni a 110 méteres gátfutás küzdelmeiben. A ZAC három ezüstéremmel mutatkozott be az ob első napján. A Zalaszám-ZAC női és férfi 4x100 méteres váltója egyaránt a második helyen ért célba. A hölgyeknél Nagy Pálma, Ferenczi Melinda, Varga Panna, Csóti Jusztina összetételben 47,48 másodperces időeredménnyel végeztek a lányok, míg a férfiaknál a Dienes Mátyás, Baki Barnabás, Balogh Péter, Köcse Richárd 41,62 másodperces idővel szakította át a célszalagot. Felkészítőik: Kámán Ferenc, Csikós József és Laczkó László. A harmadik ezüstérem Veiland Violetta nevéhez fűződik, aki a női súlylökésben az olimpiai ezüstérmes Márton Anita mögött 15,07 méteres eredménnyel végzett. Edzője: Bognár Szabolcs. További értékes helyezések is jutottak még az egerszegi atlétáknak.

A női váltó és felkészítői (balról) Laczkó László, Csóti Jusztina, Varga Panna, Csikós József, a női 200 m-en is ezüstérmes Ferenczi Melinda, Nagy Pálma és Kámán Ferenc

Az ob zárónapjára is jutott egy érem a ZAC-nak, amit Ferenczi Melinda „szállított". Méghozzá a 200 m-es síkfutásban, melyben 24,12 másodperces időeredménnyel Kámán Ferenc tanítványa másodikként ért célba.

A 4x100 m-en szintén ezüstérmes férfi váltó, balról Köcse Richárd, Balogh Péter, Kámán Ferenc edző, Baki Barnabás és Dienes Mátyás

A magyar bajnokság egyik kellemes meglepetése pedig a Keszthelyi VDSE sprinterének, Máté Tamásnak a szereplése. A 19 éves atléta szó szerint berobbant a sportág hazai élvonalába, aki versenyről versenyre dönti meg saját egyéni rekordjait. A KVDSE versenyzője a 100 méteres síkfutásban 10,71 mp-es eredménnyel a negyedik helyen végzett, másnap, a 200 méteres síkfutásban pedig bronzérmet nyert 21,47 mp-es remek idővel. Csikós József tanítványára szokás mondani: csiszolatlan gyémánt, aki március (!) óta rendelkezik egyesületi igazolással. A marcali fiatalember a keszthelyi Asbóth szakközépiskolába jár, korábban csak diákolimpiai versenyeken indult és készült. Önmagát edzette, márciustól foglalkozik vele Csikós József, aki elmondta, heti három edzéssel kezdtek, elkerülendő a hirtelen megterhelést. Viszont rohamléptékben fejlődik Máté Tamás, akit elképzelhető, hogy a magyar felnőtt válogatott is magával visz az Európa Kupára és a váltóban számítanak rá.

Az élvonalba berobbant Máté Tamás és edzője, Csikós József, akivel három hónapja dolgoznak

A zalai atléták döntős helyezései. Nők. 100 m: 4. Csóti Jusztina (ZAC) 12,03. 200 m: 2. Ferenczi Melinda (ZAC) 24,12, 4. Csóti Jusztina (ZAC) 24,64. 400 m: 4. Ferenczi Melinda 55,8. 100 m gát: 5. Hári Anna (ZAC) 14,44. Súlylökés: 2. Veiland Violetta (ZAC) 15,07, 6. Takács Dóra (ZAC) 12,43. Diszkoszvetés: 5. Takács Dóra 45,90, 4x100 m: 2. Zalaszám-ZAC (Nagy Pálma, Ferenczi Melinda, Varga Panna, Csóti Jusztina) 47,48.

Férfiak. 100 m: 4. Máté Tamás (KVDSE) 10,71. 200 m: 2. Máté Tamás (KVDSE) 21,47, 7. Balogh Péter (ZAC) 21,92. 4x100 m: 2. Zalaszám-ZAC (Dienes Mátyás, Baki Barnabás, Balogh Péter, Köcse Richárd) 41,62.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!