Sport

2017.02.16. 17:50

Zalaiak az Eb-csapatban - A kontinensviadalt márciusban rendezik majd meg, Mariborban

Zalaegerszeg - A Százhalombattán megrendezett 10 m-es légfegyveres országos bajnokság után kijelölték a maribori Európa-bajnokságra utazó magyar csapatot, ebben több zalai sportoló is helyet kapott.

Kerkai Attila

Ahogy írtuk, a 2017. évi légfegyveres ob egyben a harmadik Eb-válogatót is jelentette a hazai legjobbaknak a márciusi, Mariborban megrendezendő kontinensviadalra. Zalából a Százhalombattán a női légpisztolyosok között felnőtt bajnoki címet szerző Major Veronika (Keszthelyi BEFAG LK), a légpuskások között negyedik Somogyi Péter (ZTE SKK) és a férfi légpisztolyosok közt ezüstérmes (egyénként a Honvédot erősítő, de zalaegerszegi) Tátrai Miklós Eb-indulása már ekkor szinte biztosnak tűnt. Mindezt a Magyar Sportlövők Szövetsége elnöksége szerdai ülése után megerősítette. Vagyis, az Eb-n a légpisztolyosoknál Tátrai Miklós, a légpuskásoknál Somogyi Péter indul. Illetve - bár indulhatna a felnőttek között is - Major Veronikát a juniorok közé nevezték, hiszen így két szakágban, a légpisztolyosoknál és a futócéllövőknél is éremesélyesként indulhat a keszthelyi kiválóság. A junior futócéllövők között indulhat még az Eb-n a Keszthelyi BEFAG LK-ból Békevári Lilla, Nagy Richárd, Mácsek Áron és Sándor István.

Somogyi Péter, a ZTE SKK versenyzője

Visszatérve a százhalombattai országos bajnokságra: a legfontosabb zalai vonatkozású eredményekről már beszámoltunk, ám a remek sikerek mellett további fontos és jó zalai eredmények is születtek. Az ifjúságiaknál a légpuska 40 lövéses számban a lányok versenyében a 14. helyen végzett Borsos Fanni (PSLE Nagykanizsa). A fiúk hasonló számában, a 60 lövéses viadalon Kurucz Máté (ZTE SKK) az előkelő 5. helyezést érte el 582,7 körrel, Kálmán Bálint (ZTE SKK, 507,7) 17. lett. Jó eséllyel a ZTE SKK csapata pontszerző lehetett volna csapatban, de balszerencséjükre Varga Botond fegyvere az ötödik sorozatban tönkrement és nem tudta befejezni a versenyt. Végül a 12. helyen zárt a ZTE SKK csapata.

Ahogy korábban már megírtuk, a junior női légpisztolyosoknál Major Veronika második lett, ám ugyanitt kilencedik helyen zárt Tóth Enikő (ZTE SKK), aki 357 körrel épp csak lemaradt a nyolcas döntőről.

Major Veronika a Keszthelyi BEFAG LK-ból Fotó: archív

A férfi légpisztoly (60 lövés) mozgáskorlátozottak számára kiírt vetélkedésben egy zalai érmet hozott az ob, hiszen Magyar László (PLE Zalaegerszeg) 544 körrel ezüstérmet szerzett.

A férfi légpisztoly nemzetközi számában Tátrai Miklós ezüstérmet szerzett, ebben a számban az alapszakasz 11. helyén zárt Szabó Béla (PLE Zalaegerszeg) 556 körrel. Csapatban a 10. helyen zárt a PLE Zalaegerszeg (Szabó, Pintér, Góra) 1620 körrel, 17. lett Göcsej SE (Németh, Hévizi, Kiss) 1578 körrel.

A férfi légpuskások 60 lövéses felnőtt versenyében Somogyi Péter végül a döntőben a 4. helyen végzett, 26. lett Car Franz (593,6), 27. pedig Havasi Ferenc (588,4). Csapatban viszont a ZTE SKK (Somogyi, Car, Havasi) ott volt az elején, hiszen 5. helyen végzett 1804,6 körrel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!