Sport

2017.05.30. 17:20

Kombinált akadályhajtó verseny: Zalai győzelem a hazai pályán

ZALALÖVŐ Hazai sikerrel zárult a hét végi kombinált akadályhajtó verseny, a helyi egyesület színeiben versenyző Lebics István mindkét fordulóban jobbnak bizonyult vetélytársainál. A versenyre rekordszámú nevezés érkezett, 26 fogatot láthattak a nézők az Ifjúsági és Szabadidőparkban felépített pályán.

Gyuricza Ferenc

Mindez köszönhető annak is, hogy tavaly Zalalövő városa adott helyet a C kategóriás fogathajtó bajnoki döntőnek, s a sportág képviselői között ezáltal még jobban felértékelődött az itteni pálya. A szervező Zalalövő és Környéke Lovassport Egyesület több új ötlettel is előállt, egyrészt olyan új pályaelemeket építettek be, amelyek még látványosabbá, de egyben nehezebbé is tették a versenyt, másrészt a szokásos versenyszámok - kettesfogat kombinálthajtás nyerőkörrel, egyesfogat kombinálthajtás, illetve póni kettesfogat kombinálthajtás - mellé ezúttal meghirdettek egy speciális futamot is, amelyben a fogathajtásra kialakított pályát nemcsak fogattal, de egy terepjáró autóval is le kellett küzdeniük a versenyzőknek. Mindezt óriási érdeklődés kísérte, már délelőtt rengeteg nézője volt a futamoknak, s az érdeklődők száma a döntőre tovább emelkedett, a zárófutamokat így végül több százan tekintették meg.

A versenyzők szerint a zalalövői pálya egyértelműen a technikás hajtóknak kedvez, a beépített pályaelemek egy része ugyanis lehetőséget biztosított arra, hogy kockáztatással tizedmásodperceket nyerjenek a fogatok. Ezzel többen is igyekeztek élni, mások viszont inkább a biztosra mentek, s inkább a verőhibák miatti plusz pontszámok lehetőség szerinti minimálisra redukálását tűzték ki célul. Izgalmas pillanatok így is voltak bőven, volt versenyző, akinek fogata kerekét vesztette futam közben, de a vizesárok is komoly nehézségek elé állította a résztvevők egy részét.

Az elmúlt hét végén megtartott zalalövői versenyen a bajnoki címet szerzett Lebics István és a hátul kapaszkodó segédhajtója, Szabó Péter a vizesárokból kifelé tartva Fotó: Gyuricza Ferenc

A nézők magas száma azt is jelezte, hogy sokan bíztak a zalai sikerben, a helyi egyesület legjobbjának tartott Lebics István ugyanis már több bajnoki címmel rendelkezik, így ezúttal is esélyesként indult a versenyen. A zalalövői fogathajtó a várakozásoknak megfelelően teljesített, mind a két futamot magabiztosan, a legjobb időeredménnyel és verőhiba nélkül nyerte, így a nyerőkörben is ő számított a legesélyesebbnek. Lebics István a kettesfogatok versenyét végül biztosan, közel tízpontos előnnyel fejezte be. A második helyen Nyerges Ferenc, a Győr-Moson-Sopron megyei Veszkényi Lovasegylet indulója végzett, a harmadik helyre pedig az ugyancsak Győr-Moson-Sopron megyei, de az Abdai Lovas Egyesületet képviselő Borbély Ákos ért be.

A kettesfogatok versenyében a zalai hajtók közül Szalár Róbert a 10., Pais Béla a 11. helyen végzett - ők mindketten a zalalövői egyesületet képviselték -, míg a Kanizsa Lovasklub versenyzője, Török Gyula ezúttal a 13. helyet érte el. Az egyesfogatok, illetve a póni kettesfogatok versenyében Győr-Moson-Sopron megyei győzelmek születettek - előbbiben Cseri Zsolt, a Sent Juan LSE hajtója, utóbbiban a Börcs SE-t képviselő Horváth Gergő lett az első -, ezekben a versenyszámokban zalai indulók nem voltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!