Sport

2017.02.07. 16:55

Zenére lőttek az ob-n

Keszthely - A Magyar Sportlövők Szövetsége a keszthelyi futócéllövők főhadiszállását jelölte ki a három napos futócéllövők országos bajnokságának helyszínéül. Az ifjúsági, a junior és a felnőtt korcsoportban minden versenyszám megrendezésre került és nem maradtak el a keszthelyi sikerek sem.

Kerkai Attila

A BEFAG Keszthelyi Erdész Lövész Klub lőcsarnoka a város történelmi központjától csupán pár száz méterre a Bakonyerdő Zrt. keszthelyi erdészetének telephelyén található, ahol ezúttal az országos bajnokság küzdelmei is zajlottak. A versenyszabályok lehetővé tették az eddigiektől eltérően, hogy a Nemzetközi Sportlövők Szövetségének irányelvei alapján a verseny ideje alatt próba jelleggel a közönség szórakoztatását szolgáló háttérzene szóljon. A kissé formabontó ob-n minden nem zavarta a lövészeket, s mint például a Keszthelyi BEFAG LK többszörös világ- és Európa-bajnok futócéllövője, Major Veronika elmondta, verseny közben olyannyira képes koncentrálni a célra, hogy szinte a külvilág zaja számára teljesen elzárt.

Az ország minden futócéllövő egyesülete képviseltette magát legjobb versenyzőivel, A verseny egyben az utolsó felmérője volt a magyar válogatott kerettagok eredményességének, mivel március 6-12-ig a szlovéniai Mariborban a légfegyveres Európa-bajnokságon vesznek részt.

Zalai szempontból most sem maradtak el a remek eredmények és helyezések. a Keszthelyi BEFAG LK sportolói számos bajnoki aranyat és érmet szereztek. A már említett Major Veronika például három egyéni (felnőtt, junior) és két csapatbajnoki aranyat gyűjtött, klubtársai közül Sándor István, Nagy Richárd is első lett korosztályában és a csapatbajnoki elsőséget is begyűjtötték társaikkal.

A versenyt követő díjátadó ünnepségen Sinka László a Magyar Sportlövők Szövetségének főtitkára és Győrik Csaba szövetségi kapitány adta át az érmeket és a serlegeket, majd búcsúzóul kitértek az elért kiváló eredményekre, hiszen többen is egyéni rekordokat lőttek és a szervezők kiemelkedő munkájára.

Eredmények. Férfiak, 40 m vegyes lövés: 1. Sike József (Győri Lövészklub) 389 kör, 2. Tasi Tamás (Honvéd Kossuth LK) 383, 3. Boros László (Győri Lövészklub) 374. Csapat: 1. Győri Lövészklub 1095, 2. Honvéd Kossuth LK 1071. Ifjúságiak, 40 vegyes lövés: 1. Nagy Richárd 358, 2. Mácsek Áron 344, 3. Borda Róbert ((valamennyien keszthelyi Erdész LK) 332. Nők, 40 vegyes lövés: 1. Major Veronika (Keszthelyi Erdész LK) 370, 2. Csányi Borbála (Honvéd Kossuth LK) 322, 3. Körtvélyessy Gabriella (UTE) 297. Junior fiúk, 30+30 lövés: 1. Sándor István (BEFAG Keszthely) 557, 2. Nagy Richárd (BEFAG Keszthely) 524, 3. Haris Ferenc (Szentendre HKLK) 516. Csapat: 1. BEFAG Keszthelyi LK (Sándor István, Nagy Richárd, Mácsek Áron) 1586, 2. Győri LK 992. Junior lányok, 20+20 lövés: 1. Major Veronika ( BEFAG Keszthely) 380, 2. Csányi Borbála (HKLK Szentendre) 345, 3. Békevári Lilla (BEFAG Keszthely) 343. Csapat: 1. BEFAG Keszthelyi LK (Major Veronika, Nagy Viktória, Békevári Lilla) 1020. Férfiak, 30+30 lövés: 1. Tasi Tamás (Honvéd Kossuth LK) 570, 2. Sike József (Győri Lövészklub) 567, 3. Boros László (Győri Lövészklub) 558. Csapat: 1. Győri Lövészklub 1650, 2. Honvéd Kossuth LK 1595, 3. Élménylőtér SE UTE 1180. Ifjúsági fiúk, 30+30 lövés: 1. Nagy Richárd (Keszthelyi Erdész LK) 528, 2. Mácsek Áron (Keszthelyi Erdész LK) 503, 3. Borda Róbert (Keszthelyi Erdész LK) 467. Női 20+20 lövés: 1. Major Veronika 372, 2. Máthé Edit (UTE) 346, 3. Csányi Borbála (Honvéd Kossuth LK) 343.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!