Sport

2016.08.24. 18:04

ZTE-Cegléd: félbeszakadt a találkozó! - Újrajátszás a jövő héten

Zalaegerszeg - A labdarúgó NB II 6. fordulójában a ZTE FC szerdán az egyik újoncot, a Ceglédet fogadta. Az egerszegiek vezettek, de a város elektromos hálózatában egy fővonal meghibásodott, a stadionban is kihunytak a fények, így félbeszakadt a találkozó.

Kerkai Attila

A korábban véget ért, illetve kezdődött szerdai találkozókon a ZTE szempontjából kedvező eredmények születtek, így még inkább fontos volt számára, hogy eredményes legyen. Úgy is kezdett, hogy az a bizonyos korai gól, amit Csató Sándor is megálmodott előzőleg összejöjjön, és meg is szerezték az egerszegiek. A 11. percben Babati jobbról tekert középre, ahol Végh szépen átvette a labdát és ritmusból, a kifutó kapus felett 12 méterről okosan lőtt a léc alá, 1-0. Jó volt a passz és szép a kivizelezés, a kérdés innentől az volt, mennyire lesz bátrabb a Cegléd futballja, hiszen hátrányba került. A vendégek mentek is előre, s mintha a ZTE erre várt volna, hogy megnyíljon a terület előttük a gyors támadásvezetésekhez. Babatinak volt egy lövése ebben az időszakban, de a hazaiak semmit sem siettettek, ami nem jelentette azt, hogy ne játszottak volna továbbra is gólratörően. Időközben kihunyt a világítás a stadionban, ami ekkor még nem okozott gondot. A 31. percben aztán Horváth B. lépett ki középen, a levegőből el is lőtte a labdát, de Szappanos a feje fölött elkapta azt. Az idő múlásával, s ahogy kezdett sötétedni, már elkelt volna a világítás, de nem csak ezért kiáltottak a nézők ébresztőt. A 37. percben Albert Ádám gyors akció végén arasznyival lőtt a bal sarok mellé, egy percre rá pedig Horváth B. a másik sarkot vétette el centikkel. Ezek már kellő figyelmeztetést jelenthettek az egerszegiek számára, hogy ennél több kell. A Cegléd sokkal gyorsabban futballozott, ezekből jöttek a lehetőségei, így ért véget a félidő.

 

 

Az biztosnak tűnt, ha nem tér vissza a világítás, nem kezdődik el a második félidő. Így is lett, s közben kiderült, hogy a városban egy fő vezeték hibásodott meg, ami a ZTE stadion világítását is érintette. A szabályok szerint 30 perces várakozás után dönthet a játékvezető a találkozó sorsáról, pontosabban folytatásáról, végül az immár teljes sötétségbe borult stadionban felharsant a hármas sípszó, ami befejezettnek nyilvánított a mérkőzést. Szőts Gergely játékvezetőtől megtudtuk: olyan információkat kaptak az áramszolgáltatótól, hogy belátható időn belül nem javítják ki a hibát, így felesleges lett volna tovább várni. A két klub illetékesei pedig azonnal megegyeztek: a ZTE FC-Cegléd találkozót jövő csütörtökön, vagyis szeptember 1-jén előreláthatóan 19 órától játsszák újra.

Fotó: Katona Tibor

Zalaegerszeg, ZTE-stadion, 1220 néző. Jv.: Szőts (Kovács II., Kiss).

ZTE FC: Szappanos - Villám, Forgács, Nagy T., Szalkai - Szakály A., Patvaros, Bedi - Babati, Daru, Végh. Vezetőedző: Csató Sándor.

Cegléd: Horváth G., - Markó, Albert I., Nánási, Makrai, Farkas A. - Valkovszi, Asztalos, Albert Á. - Peres, Horváth B. Vezetőedző: Varga Attila.

Gólszerző: Végh (11.)

Sárga lap: Nánási (27.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!